Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsot követően Szentendrén tartott beszédet, ahol bejelentette az Otthon Start program kiterjesztését a külföldön dolgozó fiatalokra.
Több, mint 500 ezer embert érinthet a ma bejelentett járulék fizetési mentesség. Orbán Viktor hat, súlyos gondokkal küzdő szektort nevezett meg: a turizmust, a vendéglátást, a szórakoztatóipart, a sportot, a kulturális szolgáltatásokat és a személyszállítás, nekik lesz kevesebb az adó. A Pénzcentrum megnézte, mennyien dolgoznak ezekben az ágazatokban.Frissítés! A Magyar Közlönyben megjelent a hivatalos kormányrendelet - KATT!
2020. március 18-án délután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a kormány első gazdaságpolitikai intézkedéseit, amelyeket a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt kellett meghozniuk. Mint arra a miniszterelnök is felhívta a figyelmet, ez csak az első intézkedés-csomag a sorban, amelyeket a gazdaság újraindítása érdekében hoznak, így további lépések várhatóak. Ennek egyik pontja a következő (gyorsértékelésünket a teljes csomagról itt olvashatod):
- Számos szektor - a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások és a személyszállítás, vagyis a taxisok is - küzd a járvány miatt nagyon komoly gondokkal, így ezekben a szektorokban a munkáltatói járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedik, illetve a munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik, továbbá nyugdíjjárulékot sem kell fizetniük, ezek mellett az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken. Orbán Viktor bejelentése szerint első körben mindez egyelőre június 30-ig lessz érvényben.A miniszterelnök bejelentése szerint a KATA szerint adózó taxisok általányadó fizetési kötelezettségét is elengedik június 30-ig. A miniszterelnök azt is leszögezte, hogy ezekben a szektorokban a helységbérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni. Továbbá kihirdették azt is, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedik június 30-ig.
A miniszterelnök tehát most hat konkrét szektort jelölt meg, ezek a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások és a személyszállítás. Kváncsiak voltunk, mégis hány embert érinthetnek a fenti intézkedések, így a hivatalos statisztikákhoz fordultunk, és igencsak megdöbbentő számokat találtunk.
Csak a turizmus ágazatban mintegy 428 ezer főt foglalkoztatnak, legalábbis a Magyar Turisztikai Ügynökség aktuális adatai szerint, míg a KSH adatai szerint további 80 ezer főt számlál a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások és a személyszállítás is.
Illetveezen munkavállalók járulékait is jelentősen lecsökkentik, nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken. Mindezt egyelőre június 30-áig - tette hozzá a miniszterelnök.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mit is jelent számokban ez az intézkedés?
Hogy megérthessük, mit is jelent számokban az intézkedés, vegyünk példának egy 365 ezer forintos bruttó bért, és vizsgáljuk meg a munkavállaló, majd a munkáltató szemszögéből is. A munkavállaló számára megszűnik a 10 százalékos nyugdíjjárulék, így 36 500 forintot meghagy az állam. Továbbá a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék helyett, - ez példánkban 25 550 forint - csak a minimális 7710 forintot kell majd megfizetni. Így újabb 17 840 forint marad a munkavállaló zsebében, ami így már összesen 54 340 forint járulékmentesség. Egy munkaadó számára ez az intézkedés akár 19 százaléknyi járulékfizetési mentességet jelenthet, ami a fenti példát tovább folytatva 365 ezres bruttó bér esetén, már 69 350 forintot jelent. Ez javarészt a 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adótól való mentességnek köszönhető, és a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem kell befizetni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







