Az Európai Unió 2026-os költségvetésének végleges formája megszületett, amelyben az Európai Parlament sikeresen lobbizott a források növeléséért.
A német közszolgálati televízióban jelentette be Jean-Claude Juncker, hogy eltörlik az EU-ban az óraátállítást. A sajtóinformációk reggel ellentmondásosak voltak azzal kapcsolatban, hogy a nyári vagy a téli időszámításra állunk át, korábban mi is azt írtuk, hogy a télire, de ez később már egyáltalán nem tűnt biztosnak. A legfrissebb információk szerint minden tagállam maga döntheti majd el, hogy a jelenlegi téli vagy nyári időt választja.
Augusztusban zajlott le az az EU-s konzultáció, melynek eredményeképpen az unióban várhatóan a mai napon eltörlik az óraátállítást. Ez a konzultáción résztvevő 4,6 millió európai állampolgár 84 százalékának akarata. Korábban mi is azt írtuk, az Euractiv cikkére hivatkozva, hogy a téli időszámításra térünk át, de azóta ellentmondásos információk jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a nyári vagy a téli időszámítás lesz a befutó. Az Index tudósítása szerint Jean-Claude Juncker azt mondta a német köztévének, hogy az
Erről ma fog szavazni az Európai Bizottság, amellyel kapcsolatban Juncker elmondta, hogy
Ha a Bizottságon átmegy a kérdés, akkor még azt jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek (mivel ők kezdeményezték, hogy a Bizottság foglalkozzon a kérdéssel, ez valószínűleg nem lesz probléma), majd a tagállamoknak kell lépéseket tenni az ügyben.
Az azzal kapcsolatos kavarodást, hogy a téli vagy a nyári időszámításra állunk át, az okozhatja, hogy a rendszer neve kvázi az, hogy nyári időszámítás, ezért ha azt eltörölnék, akkor valóban maradna a téli időszámítás. Logikus lenne persze az eltörlés után az egész EU-t előreállítani egy órával (tehát visszaállni a nyári időszámításra), erről azonban nincsenek még hivatalos információk. A Pénzcentrum olvasói már korábban szavaztak a kérdésről, és a válaszadók egyértelműen az óraátállítás eltörlése mellett tették le a voksukat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Arról, hogy miképpen változnak meg Magyarországon a nappalok, ha eltörlik az óraátállítást, ebben a cikkünkben foglalkozunk.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








