Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Óriási csapás lehet az Otthon Start a magyar fiatalok számára: ezért fizethet rá nagyon, aki felveszi
A magyar lakáspiac kínálati problémákkal küzd, miközben a kormányzati intézkedések főként a keresletet élénkítik, ami az árak emelkedéséhez vezet. Zsiday Viktor befektetési szakember szerint a 3%-os hitelprogram is ebbe a sorba illeszkedik, és a jelenlegi támogatási rendszer a jómódúaknak kedvez, míg a kevésbé tehetőseket hátrányosan érinti.
Zsiday Viktor portfóliómenedzser "Alapismeretek gazdaságpolitikusoknak" című blogbejegyzésében közgazdasági modellek segítségével elemzi a hazai lakáspiac problémáit. A szakember szerint Magyarországon egyértelműen kínálati probléma azonosítható: annak ellenére, hogy jelentős áremelkedés zajlott az elmúlt években, rendkívül alacsony az új lakásépítések aránya.
A közgazdász keresleti és kínálati görbék segítségével szemlélteti, hogy a lakáspiacon a kereslet viszonylag rugalmatlan – az árak emelkedése ellenére is szükség van lakhatásra –, míg a kínálati oldal meglehetősen merev. Ebben szerepet játszhat a szabályozási környezet, az állami beavatkozások jellege és a szakemberhiány is.
Zsiday rámutat, hogy ha egy kínálati korlátokkal küzdő piacra további keresletet engedünk – ahogy azt a kormány lakásprogramjai, köztük a 3%-os kedvezményes kamatozású hitelprogram is teszik –, az ugyan eredményez némi kínálatbővülést, de emellett az árak is jelentősen emelkednek. Ez a folyamat a lakástulajdonosoknak és a befektetési céllal ingatlanokat tartóknak kedvez, míg a fiatalok és alacsonyabb jövedelműek számára komoly hátrányt jelent.
A szakember szerint a helyes megközelítés a kínálati oldal ösztönzése lenne, ami úgy eredményezne lakásállomány-bővülést, hogy közben az árak csökkennének, vagy legalábbis nominálisan stagnálnának, reálértékben viszont mérséklődnének.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kínálatot ösztönző intézkedések között Zsiday több javaslatot is megfogalmaz: nagyobb lakássűrűség és magasabb épületek engedélyezése, állami infrastruktúrafejlesztés a kijelölt lakóövezetekben, az engedélyezési folyamatok egyszerűsítése, szakemberképzés bővítése, a korrupció felszámolása, állami bérlakásprogram indítása, valamint az innovatív építési technológiák támogatása.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







