Már a NAV is vizsgálódik az NKA támogatásai miatt, miközben sorra függesztik fel a kulturális kifizetéseket.
Az ingyenes 1 millió tovább mélyíti a szakadékot: egy orvosnak ugródeszka, egy hivatalnoknak csak toldás
A kormány évi egymillió forintos lakáscélú támogatást tervez bevezetni a közszolgálatban dolgozók számára, amely hiteltörlesztésre vagy önrész kifizetésére használható fel. A program célcsoportja várhatóan széles körű lesz, beleértve az orvosokat, ápolókat, rendőröket, tanárokat és más köztisztviselőket.
A tervezett támogatás hatása jelentősen eltérő lehet a különböző közszolgálati szektorokban dolgozók számára. Míg a legalacsonyabb keresetű közalkalmazottak esetében ez akár a bér negyedének megfelelő összeget is jelenthet, addig az orvosok esetében - akiknek átlagbére a kormányzati kommunikáció szerint meghaladja a kétmillió forintot, a Magyar Orvosi Kamara számításai alapján pedig a másfél millió forintot - csupán néhány százalékos jövedelemarányos támogatást jelent.
A közalkalmazotti alapilletmények sok esetben a minimálbérrel vagy a garantált bérminimummal egyenlők, ami bruttó 291-349 ezer forintos bérszintet jelent. Ezen a jövedelmi szinten kérdéses, hogy egyáltalán reális lehetőség-e a hitelfelvétel vagy a lakásvásárlás - írta a Telex.
Magyarországon nemzetközi összehasonlításban magasnak számít a közszférában dolgozók aránya, amely az összes foglalkoztatott mintegy 30 százalékát teszi ki. Az elmúlt évtizedben a köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma 700 ezer fő körül mozgott a költségvetési intézményekben, azonban 2023 júliusa óta ez a szám 600 ezer alá csökkent.
A KSH adatai szerint tavaly a közszférához köthető ágazatokban több mint egymillióan dolgoztak: a közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás területén 380 ezren (köztük közel 60 ezer, gyakran csak a garantált bérminimumot kereső hivatalnok), az oktatásban 366 ezren, míg a humán-egészségügyi és szociális ellátásban 336 ezren.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kormány becslése szerint az érintettek körülbelül ötöde rendelkezik hitellel, így ők lehetnek jogosultak a támogatásra. A program részleteiről várhatóan a jövő szerdai kormányülésen döntenek. A kabinet álláspontja szerint mind a közalkalmazottak támogatása, mind az Otthon Start program elindítása megvalósítható akár egy százalékos gazdasági növekedés mellett is, annak ellenére, hogy a Portfolio számításai alapján csak az egymilliós támogatás évi 90 milliárd forintos költségvetési hatással járhat.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








