Ősszel sem áll le a haltelepítés a Balatonnál: október elején több kikötőben is pontyok kerültek a tóba, a következő hetekben pedig további szállítmányok érkezhetnek.
A hőség miatt folyamatosan csökken a Balaton vízszintje, csak az elmúlt héten négy centit apadt.
A Balaton erős párolgása miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a tó átlagos vízállása - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
Azt írták: napok óta alig van felhő az égen, a levegő pedig rendkívül száraz, az ország döntő részén mindössze 15-30 százalék volt pénteken napközben a relatív páratartalom, egyetlen területen, a Balaton környékén viszont 50 százalék fölé is emelkedett. Ismertetésük szerint ennek oka a Balaton erős párolgása, amit a meleg, zavartalanul napos időjárás mellett a kifejezetten száraz, így sok nedvességet befogadni képes levegő jelenléte eredményezett.
Az erős párolgás miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a Balaton átlagos vízállása, ehhez a többször felerősödő szél is hozzájárult azzal, hogy a vízgőzt elfújta a tó fölül - tették hozzá. Arról is írtak, az előrejelzés szerint péntek éjszaka hidegfront éri el a Balatont megerősödő északnyugati széllel, de csapadék nélkül, a jövő hét elejére viszont már magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, várhatóan megtorpan a csökkenése.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







