Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Komoly változást jelentett be a MOHU: mindenkit érint, aki szemétdíjat fizet, sokan fognak örülni
Március elsejétől új általános szerződési feltételeket vezet be a MOHU, amellyel hivatalosan is könnyebb lesz szüneteltetni a szemétszállítási díj felszámolását. Eddig a folyamat nem volt könnyű, mivel ha valaki szüneteltetni akarta a szolgáltatást, ahhoz nullás fogyasztású közüzemi számla kellett, sokak szerint nem volt életszerű, hogy ne fogyasszanak semmit, ha mondjuk az elhunyt nagyszülő üresen maradt lakását gondozzák.
Március elsejétől új általános szerződési feltételeket vezet be a MOHU, amellyel hivatalosan is könnyebb lesz szüneteltetni a szemétszállítási díj felszámolását - közölte a társaság a Telex kérdésére. Azt követően keresték meg a céget, hogy kiderült, nehézkes lemondani a szemétdíjat olyan esetekben, amikor például egy hozzátartozó meghal és a háza üresen marad, vagy használaton kívüli nyaralót tartanak fenn.
Eddig az volt a gyakorlat, hogy az ingatlanok tulajdonosainak utólag nullás víz- vagy villanyszámlával kellett igazolniuk, hogy tényleg nem használták a házat vagy lakást, és lemondhassák a szemétszállítást. Azonban sokak szerint életszerűtlen, hogy ne fogyasszanak semmit, ha például egy elhunyt nagyszülő üres házát, vagy egy használaton kívüli nyaralót tartanak karban. A MOHU most közölte, az új szabályok szerint a szüneteltetéshez havi legfeljebb fél köbméter vizet és 50 kilowattóra áramot lehet majd fogyasztani.
Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?
Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








