Komoly változás jön a budapesti szemétszállításban: erre készüljön fel a lakosság
Januártól a MOHU Budapest Zrt. viszi majd el a szemetet Budapesten, a vállalatban a Budapesti Közműveknek 50 százalékos részesedése lesz.
Januártól a MOHU Budapest Zrt. viszi majd el a szemetet Budapesten, a vállalatban a Budapesti Közműveknek 50 százalékos részesedése lesz.
Megvizsgáltuk lakosságarányosan hazánk hulladéktermelését a 2021-es évben. Valamint, hogy melyik hazánk legtöbb szemetet hozó települése.
Újabb közel 200 darab közterületi, nyitott hulladékgyűjtő edényre szerelnek fedelet a Budapesti Közművek szakemberei.
A tevékenység nyereségéből tarthatók a jelenlegi, rezsicsökkentett kukadíjak - mondta Pethő Zsolt, a Mohu Mol vezérigazgatója.
Idegörlő huzavona után csütörtök este végre megállapodott a Budapesti Közművek a kukások szakszervezetével.
Sztrájkhangulat van az FKF Ecseri úti központjánál, nem vonultak ki a kukások kedd reggel.
A fejlesztés júliustól, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleménye szerint a fővárosiak közterülehthasználati szokásait is figyelembe véve.
Elég egy kicsit figyelmetlennek lenni...
Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya.
Egy családra több mint egy tonnányi jut.
Az okot sem igazán értjük...
A szemétszállítás folytatását/újrakezdését ígéri szerdától az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Nem kapott segítséget a Zöld Híd, 116 településről nem tudják elvinni a hulladékot Pest és Nógrád megyében.
Elfogyott a pénze a kukás cégnek, bevonnák a katasztrófavédelmet is.
10 kerületet érint a krízis.
Ráadásul sehol sem vagyunk az EU-s hulladéktoplistán.
Kiszámolták, évente hány tízezret spórolhatunk, ha semmit sem dobunk ki.
Filléres megoldás a kánikulában.
Egy ilyen helyzetet nehéz elkerülni.
38 ezer (!) felnőtt fa élete a tét.