Egy év alatt a leginkább Máriapócs, Fehérgyarmat, Kazincbarcika és Tapolca településeken csökkent a lakosságszám, nagyjából 2 százalékkal.
A földalatti vezetékszakasz kiásását követően kiderült, hogy a meghibásodást anyagrepedés okozta. Az FGSZ szakemberei feszes tempóban dolgoznak a csőszakaszcserével megoldható javításon. Ha újabb hátráltató körülmény nem merül fel, már pénteken, az esti órákban befejeződhet a helyreállítás. A térségi ellátásért felelős Opus Tigáz e munka elvégzése után láthat hozzá az elosztóhálózat feltöltéséhez. A gázszolgáltatás a megfelelő nyomás biztosítását követően, fokozatosan kapcsolható vissza a fogyasztóknál. A jelenlegi várakozások szerint ez legkésőbb szombaton kora délutánig mindenütt megtörténhet. Az Energiaügyi Minisztérium a továbbiakban is fokozott figyelemmel kíséri az előrehaladást.
A meghibásodás a Vác-Romhány távvezetéken következett be Keszeg-Ősagárd települések között. Bár a térségben lakók élet- és vagyonbiztonsága nem volt és most sincs közvetlen veszélyben, a helyreállítási munkálatok elvégzése semmiképpen nem volt elodázható. A halaszthatatlan beavatkozást a földgázszállító a szükséges eszközök helyszínre szállítása után ma hajnalban megkezdte. A vezetékszakasz átmeneti lezárása miatt 57 település lakóinak kell rövidebb-hosszabb ideig nélkülözniük a gázszolgáltatást.
A földgázszállító FGSZ a hiba tényleges mértékének ismeretében is tartani tudja korábbi vállalását a javítás legkésőbb szombat reggeli befejezésére. Ha minden jól megy, a rájuk háruló feladatokkal már korábban is, a ma esti órákra végezhetnek - áll a Energiaügyi Minisztérium közleményében.
A helyi elosztó Opus Tigáz a távvezetéki hiba orvoslása után a térségben élők életének, egészségének és vagyonának megóvását szem előtt tartva fokozatosan kapcsolja majd vissza a szolgáltatást az egyes településeken, utcákban és épületekben. Az elsők között sorra kerülő családok, intézmények és vállalkozások akár már a péntek késő esti, éjjeli óráktól ismét gázzal fűthetnek. A közüzemi társaságok megerősített műszaki és diszpécserszolgálatokkal dolgoznak azon, hogy a mintegy 19 ezer fogyasztási hely közül a végére maradók is legkésőbb szombat délutántól újra biztonságosan használhassák a földgázt. Az ellátás mielőbbi, teljes körű biztosítását példás iparági összefogás segíti: a feladatokból az Opus Tigáz szakemberei mellett az E.ON és az MVM munkatársai is részt vállalnak.
Az érintett közintézmények jelentős részében alternatív fűtési lehetőség áll rendelkezésre. Így például a balassagyarmati kórházban biomassza kazán garantálja a kórtermek melegét. Azokban az oktatási intézményekben, óvodákban, bölcsődékben, ahol erre nincs mód, péntekre nevelés nélküli munkanapot rendelhettek el. Több település melegedők kijelölésével is segít azoknak, akik az átmeneti időszak átvészelését másképpen nem tudják megoldani.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A gázellátás átmeneti kiesésében érintetteket saját biztonságuk érdekében arra kérik, hogy a szolgáltatás megszűnése után fűtőberendezéseiket zárják el. Az újraindítás fokozott óvatosságot, az elosztótársaságok munkatársainak közreműködését igényli. A gázszolgáltatás zökkenőmentes visszaállítása érdekében fontos, hogy mindenki legyen otthon, engedje dolgozni a szakembereket. Egyetlen lakó távolmaradása, elérhetetlensége egy egész társasházban meghiúsíthatja a fűtés biztonságos visszakapcsolását.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








