Az őrölt fűszerpaprika ára folyamatosan emelkedik, egyes helyeken már a 10 ezer forintos lélektani határt is átlépte.
Itt a csalók feketelistája, akik trükköznek a tűzifával 2024-ben: ne dőlj be az ilyen hirdetéseknek!
A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek olcsó tűzifát csalók, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le őket - közölte a Nébih hétfőn.
A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy senki ne rendeljen tűzifát a 06-30/681-1933-as telefonszámon, valamint ne utaljon a 12100011-17935454 számlaszámra. Hangsúlyozták, tűzifát kizárólag megbízható helyről, kellő odafigyeléssel kell vásárolni.
A Nébih részletezte, a Vadex Zrt. munkatársa jelezte a Nébihnek, hogy már több telefonhívást is kaptak, amelyben a helyi erdészet akciós tűzifájáról, és az előre utalás technikai tudnivalóiról érdeklődtek a vásárlók. A részletek alapján azonban nyilvánvalóvá vált, hogy csalók tévesztik meg a vásárlókat. Az erdészet bejelentése alapján a Nébih a 06-30/681-1933-as telefonszámon próbavásárlást indított.
Az egyeztetés során a csalók jelezték, hogy száraz tűzifát tudnak kiszállítani a jövő héten, és a fa származási helyeként a székesfehérvári erdészetet jelölték meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel csak a teljes vételár előre utalásával biztosították volna a következő heti szállítást, így egyúttal meg is adták a számlaszámot, amire a pénzt várták. Ezt követően a Nébih ellenőre felfedte magát, a hívott fél pedig azonnal bontotta a vonalat - olvasható a hatóság tájékoztatójában.
A csalásokhoz és jogszerűtlen hirdetésekhez használt adatokat, valamint telefonszámokat a Nébih kereshető formában közzéteszi, a tűzifavásárlás 15 pontos ellenőrzőlistája a https://portal.nebih.gov.hu/eutr-vasarloi oldalon olvasható - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Miről lehet felismerni a tisztességes erdőgazdálkodót vagy kereskedőt?
A Nébih szerint ha egy szabálykövető kereskedő hirdetést ad fel, abban a hatósági azonosítószámot (ez lehet az erdőgazdálkodói kód vagy az ún. EUTR technikai azonosítószám) is feltünteti. A hatósági nyilvántartásokban ez alapján válik azonosíthatóvá.
Amikor az eladó kiszállítja a tűzifát, minden esetben át kell adnia a vásárló részére egy FA-AA betűkóddal és hétjegyű egyedi sorszámmal ellátott (pl. FA-AA 3324532), szállítójegyet, amin az adott tűzifa-vásárlás és -kiszállítás összes lényeges adata szerepel. Ezek közül a legfontosabbak: az eladó, a szállító és a vevő adatai, így neve, címe, a teherautó rendszáma, a tűzifa fafaja, mennyisége, a szállítás időpontja, melyet év, hónap, nap, óra és perc pontossággal kell feltüntetni, valamint annak megnevezése, hogy honnan származik a fa. Többféle szállítójegy van forgalomban, de fontos tudni, hogy
a szállítólevél, nyugta, számla, átvételi elismervény vagy más megnevezésű dokumentumok nem helyettesítik a szállítójegyet!
A jogkövető kereskedő a lerakodás előtt lehetőséget biztosít a vevő részére, hogy meggyőződjön róla, valóban a megrendelt mennyiséget kapja-e meg. Ha mázsára történt a megrendelés, akkor a mérés adatait is feltünteti a szállítójegyen (a méréshez használt, hitelesített mérleg hitelesítési jelének feltüntetésével), vagy úgynevezett mérlegjegyet ad. Ha köbméterre vagy kalodában történt a megrendelés, akkor kérésre megengedi, hogy a vevő maga is megmérje a lerakodás előtt a teherautón lévő fát.
Lerakodás után érdemes meggyőződni arról, hogy a teherautó platóján, a lerakott tűzifa alatt nem volt-e valami előre nem látott nagyobb tárgy (traktorgumi, raklap, ládák stb.), amelyet beleszámítottak a tűzifa térfogatába. Tisztességes kereskedőnél ilyen nem fordulhat elő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mit tehetünk, hogy már a megrendeléskor kiszűrjűk a csalókat?
Vásárlóként már a megrendeléskor tudatosítsa a hirdetőkben, hogy Önnel nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják téveszteni, mert tudja, milyen adatokat kell rögzíteni és probléma esetén továbbítani a Nébih felé! Ha az alábbi kérdéseket felteszi, és rögzíti az arra adott válaszokat, a csalók többsége remélhetőleg megfutamodik.
A javasolt kérdések:
- Bejelentkezett Ön a Nébih hatósági nyilvántartásába tűzifa-kereskedőként vagy erdőgazdálkodóként? Ha igen, milyen azonosító számot kapott, és ennek megfelelően, mi az erdőgazdálkodói kódja vagy EUTR technikai azonosítószáma? (Írja fel a számot az alábbiak valamelyikéhez!)
- Nem bánja, ha megrendelés előtt ellenőrzöm a megadott azonosítót a Nébih honlapján?
- Ha esetlegesen reklamációm lenne a tűzifával kapcsolatban, kit keressek, milyen címen, telefonszámon?
- A tűzifa-szállítmány mellé ugye hoznak szállítójegyet, amin rajta van az Önök neve és címe, a tűzifa fafaja, mennyisége, az autó rendszáma, amivel hozzák a fát, a sofőr neve és címe, továbbá az a hely, ahonnan a fát hozzák? (Kérje, hogy amikor elindulnak Önhöz a fával, telefonon hívják fel és adják meg a teherautó rendszámát, mert csak az azzal érkező szállítmányt fogadja.)
Ha ezekre a kérdésekre nem hajlandóak válaszolni, esetleg nemleges választ adnak, akkor attól a kereskedőtől kockázatos tűzifát vásárolni.
Itt a csalók feketelistája
A hatóság nemcsak tanácsokkal látják el a tűzifavásárlókat, hanem közzéteszik a jogszerűtlen hirdetések adatait és a jogsértő vállalkozások listáját is. Csak idén októberben már 24 jogsértés fedtek fel és 9 vállalkozást el is tiltottak a tevékenységtől. A jogsértésekről ezen a felületen lehet tájékozódni. Ellenőrizze, nem szerepel-e a vállalkozás, amelytől fát rendelne, a jogsértési listában, milyen ügyben került fel, és legyen óvatos!
A másik hasznos tájékoztató oldal a jogszerűtlen hirdetések adatait tartalmazza. Ha talált egy hirdetést, ellenőrizze, hogy nem szerepel-e a Nébih listáján a megadott telefonszám, vagy azonosító!
A hatóság honlapján még rengeteg további hasznos tanács található a tűzifavásárlás kapcsán. Nem csak a csalókra érdemes figyelni, hanem arra is, milyen minőségű fát veszünk, és ezt hogyan lehet ellenőrizni. A tudatlanságra ugyanolyan könnyen ráfizethetünk, mintha átverés áldozatai leszünk!
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.