Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Súlyos krízis közeleg, erre nem vagyunk itthon felkészülve: sorra rokkannak majd bele a gyerekes családok?
A világon minden ötödik gyermeknek ma kétszer annyi szélsőségesen meleg napot kell elszenvednie, mint 60 évvel ezelőtt - derül ki abból a jelentésből, amelyet az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF tett közzé helyi idő szerint kedden New Yorkban.
A szervezet szakértői emlékeztettek arra, hogy 2023 volt minden idők legmelegebb éve, és idén ez a rekord is megdőlhet. Számításaik szerint a hőség okozta nehézségek világszerte mintegy félmilliárd gyermeket érintenek, a legtöbbet Afrikában, de például az Egyesült Államokban is 36 milliót. A fekete kontinens nyugati és középső részén 123 millió kiskorút sújt ez a probléma - arányuk ott megközelíti a 40 százalékot -, és különösen nehéz a Maliban, Nigerben, Szenegálban és Szudánban élők helyzete, ahol az évi 200-at is megközelíti vagy meg is haladja azoknak a napoknak a száma, amelyeken a hőmérséklet eléri a 35 Celsius-fokot.
Az UNICEF illetékesei arra figyelmeztettek, hogy a gyermekek szervezete jóval kevésbé alkalmazkodó a hőség szempontjából, mint a felnőtteké. A szélsőséges meleg ráadásul az oktatást is érinti: csak az idei első hónapokban legalább 80 millió gyermeknek maradtak el tanítási napjai ilyen okokból. A világszervezet a legsérülékenyebb szervezettel rendelkező rétegek kiemelt védelmére szólított fel "az akár potenciálisan halálos" időjárási szélsőségekkel szemben.
Catherine Russell, a gyermekalap főigazgatója pedig a témához kapcsolódva kiemelte annak fontosságát, hogy az általános felmelegedés mérséklésére kidolgozott párizsi egyezmény aláírói tegyenek további lépéseket az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







