Letartóztatást kezdeményezett a Fővárosi Főügyészség azon 28 éves férfi ellen, aki egy budapesti szórakozóhelyen két ütéssel halálosan bántalmazott egy 25 éves férfit.
Az egyik eltűntként nyilvántartott fiatal lány kezét a baleset előtt fél órával kérték meg. Azt mondta, még soha nem volt ilyen boldog.
A baleset egyik halálos áldozata, a 20 éves Boglárka egyik jóbarátja a Tényeknek elmondta, hogy épp a tragédia napján, a baleset előtt fél órával kérték meg a fiatal lány kezét. Nem sokkal a baleset előtt beszéltek és a telefonba azt mondta neki a fiatal lány, hogy még soha nem volt ilyen boldog.
Mint ahogy arról beszámoltunk, szombat éjjel halálos hajóbaleset történt Verőcénél. Május 18-án éjjel érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett. A helyszín átkutatása során egy férfi, majd később egy nő holttestét találták meg, valamint partra vontattak egy sérült kisgéphajót.
Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok, de minimálisra csökkentek a verőcei tragédiában eltűntek túlélési esélyei - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője hétfőn.
Tóth Mihály, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: MTI/Lakatos Péter
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








