Komárom, 2024. május 19.Szállodahajó 2024. május 19-én a Dunán, amelyet a rendõrök állítottak meg Komáromnál. Május 18-án éjjel Verõcénél egy motorcsónak szállodahajóval ütközött. A kisgéphajóban nyolcan utaztak, egyet közülük súlyos sérülésekkel kórházba vittek, két holttestet találtak.MTI/Krizsán Csaba

Verőcei hajótragédia: lépett a rendőrség, őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát

2024. május 20. 11:38

Őrizetbe vették a verőcei tragédiában érintett szállodahajó kapitányát. A rendőrök gyanúja szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a 2024. május 18-án éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, illetve két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázása érdekében - írja a police.hu.

A rendőrök az érintett motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottak, valamint az utóbbi jármű kapitányát a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály beosztottjai gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt.

A rendőrök továbbra is vizsgálják az eset körülményeit, amely során már 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat, és külső tanúkat is. A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Krizsán Csaba, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 15. 19:27