Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at - közölte a minisztérium.
![View over a suburban area with big blocks of flats](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/01/1673419547-g2mPYBOb1_lg.jpg)
Az idei első negyedévben 23 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel ezelőtt. A lakásépítési kedv is csökkent, mivel éves összevetésben 9 százalékkal kevesebb építési engedélyről számolt be a KSH. 2023-ban jelentősen csökkent a kereslet az új lakások iránt is, aminek eredményeként a kínálat felduzzadt. Két évvel ezelőtti szinthez képest 29 százalékkal több új lakásból válogathatnak most a vevők, ez pedig az áremelkedést is jelentősen lelassította. A fővárosban az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forint, ami csupán 2 százalékkal magasabb a tavalyi és tavalyelőtti árszintnél. Mindössze négy kerület átlagára van az 1 milliós határ alatt. A vármegyeszékhelyek közül Debrecen, Zalaegerszeg és Szeged a legdrágább 1 millió forint feletti átlagárral.
Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
Átveszik a fejlesztők szerepét
“Tavaly lényegében befagyott az új lakások piaca, és idén is csak lassan talál magára. 2023-ban a lakáspiac minden szegmensében kevesebb vevő tűnt fel, ráadásul a befektetők is inkább a kimagasló hozamot nyújtó állampapírokat választották a korábbi kedvenceik, az új lakások helyett. A kínálat fokozatosan bővült, és 2022 májusához képest országosan 29 százalékkal több új lakásból válogathatnak a vevők, a fővárosban pedig 56 százalékos a növekedés. Idén már vannak jelei annak, hogy a kereslet lassan magára talál és elkezdi felszívni a kínálatot, de még mindig nincs annyi vevő a piacon, mint amennyit a lakásépítésbe beruházók elegendőnek látnának. Emiatt pedig nem is vágnak bele komolyabb fejlesztésekbe” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ennek is köszönhető, hogy az idei első negyedévben az átadott új lakások száma 23 százalékkal 2800 alá csökkent. A lakásépítési kedv szintén negatív eredményt mutat, a kiadott lakásépítési engedélyek száma több mint 9 százalékkal 4524-re mérséklődött.
A szakember azt is elmondta: “A bizonytalan időszakokban, mint például tavaly, a nagyobb társasházakat építő lakásfejlesztők helyére lépnek a magánépítkezők, és ők adják a lakásépítések gerincét. Ez látható abból is, hogy az első negyedévben átadott új lakások 51 százaléka volt családi ház, míg egy évvel korábban csak 44 százalékos volt az arányuk."
Ez a legnagyobb kihívás
A szakértő kitért az újlakás-piac kihívásaira is: “A lakosság és a fejlesztők számára is a kamatkörnyezet jelenti a legnagyobb kihívást. 2019 és 2021 között 3-4 százalékos kamattal is lehetett lakáshitelhez jutni, 2022-ben pedig a 2,5 százalékos kamatozású zöldhitel mozgatta az új lakások piacát. Ebben az időszakban a lakásépítés és az új lakások piaca is jobban pörgött. 2023-ban viszont megugrottak a kamatok, így az újlakás-vásárlási kedv is jelentősen csökkent. A fejlesztők pedig általában hitelből építik ezeket a lakásokat, ezért a magasabb kamatok az új projektek beindítását is lassítják.”
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mennyibe kerülnek az új lakások?
A portál adataiból kiderül, hogy Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forintos szinten mozog, ami 2 százalékkal több mint tavaly vagy tavalyelőtt májusban. Az utóbbi 1-2 évben stagnáltak az új lakások átlagárai, ami nem azt jelenti, hogy olcsók lennének. Mindössze a XVII., a XVIII., a XX. és a XXIII. kerületben maradtak 1 millió forint alatt a négyzetméterárak. A legjelentősebb újlakás-kínálattal rendelkező IX., XI. és XIII. kerületben viszont 1,4-1,6 millió forintos átlagárral számolhatnak a vevők négyzetméterenként.
A vármegyeszékhelyek közül Debrecen, Zalaegerszeg és Szeged is 1 millió forint feletti átlagárnál jár. A legnagyobb kínálattal Debrecen mellett Kecskemét és Pécs rendelkezik, előbbi városban 746 ezer, utóbbiban 933 ezer forintért hirdetik az új lakások négyzetméterét.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)