Kigyulladt egy szeméttelep Zalahaláp és Tapolca között kedden délután - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Visszaesett az építőanyagok forgalma márciusban, holott a februári adatok végre fordulattal kecsegtették a szektort. A hektikus adatok azt mutatják, hogy rögös út vezet még az újlakás építések felfutásáig. A szakma arra számít, hogy áprilisban és májusban is visszaesés lesz, mert az emberek kivárják az energiahatékonysági támogatást a nagyobb munkák elkezdésével.
Nem bizonyult tartósnak az építőanyag kereslet februári felfutása, márciusban ismét csökkenést mutatott az eladások értéke és volument is a piacvezető Újház Zrt.-nél. „Nem sikerült kitörni a lefelé mutató spirálból, és a következő hónapokban sem számítunk jó eredményekre, mert az energia hatékonysági támogatás júniusi indulásáig minden bizonnyal kivárnak az emberek a nagyobb volumenű felújítási munkákkal” – mondja Juhász Attila, az Újház és az Évosz Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Az Újház friss adatai azt mutatják, hogy az első negyedév egészében a forgalom értéke 6,4 százalékkal, volumene pedig 1,7 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához képest. A februári adatok még bizakodásra adtak okot, mert a szerkezetépítéshez használt anyagok volumene akkor 27,7 százalékkal emelkedett 2023 februárjához képest, ez pedig azt vetítette előre, hogy új házak építése kezdődik meg. Márciusban azonban ennek a főcsoportnak a forgalma is visszaesett, értékben 8,8, volumenben pedig 4,2 százalékkal. Némi reményt ad, hogy a falazóelemek és a beton zsalukövek értékesítési volumene márciusban is minimális növekedést mutatott, de például a tetőfedés főcsoportban még mindig 13,5 százalékos volt a visszaesés a megelőző év márciusához képest.
Juhász Attila szerint a hektikus forgalmi adatok azt mutatják, hogy göröngyös út vezet még az újlakás építések felfutásához. Az átadások száma 2024-ben és 25-ben is inkább a 10, mint a 20 ezerhez közelíthet, ami messze elmarad az elmúlt 10 év historikus átlagától, és jóval kevesebb annál is, amennyi a magyar lakásállomány szinten tartásához szükséges lenne. Ez már nem néhány építőanyag gyártó és kereskedő, illetve kivitelező problémája, ahogy az sem, hogy szektorban az elmúlt évben több tízezer elbocsátás történt.
„Az építőipar gyorsan lassul, de lassan gyorsul. Az emberek sokkal körültekintőbben vágnak bele bármibe, mint a válság előtt, ezt mutatja, hogy bár nagyon sok ajánlatkérés van, de kevés a tényleges vásárlás, vagyis gyűjtik az adatokat. Ez teljesen érthető, hiszen az áron kívül érdemes rákérdezni az adott kereskedés árukészletére, valamint a szolgáltatásra is, hiszen nem lesz mindegy, hogy amikor kell, akkor tud-e időben, rugalmasan és ütemezetten szállítani” – mondja az Újház Zrt. igazgatóságának elnöke.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


