Budapest, 2023. január 13.Mécsest helyez el egy férfi Baumann Péter szolgálatteljesítés közben elhunyt rendõr fotóinál az újbudai rendõrkapitányságnál tartott megemlékezésen 2023. január 13-án. Január 12-én este három intézkedõ rendõrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járõr figyelmeztetõ lövést követõen lábon lõtte, és elfogták. A három sérült rendõrt, illetve a lábon lõtt támadót kórházba vitték. Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendõrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.MTI/Lakatos Péter

Végre itt a vádemelés: lakat alatt az ámokfutó, vajon mennyit kap majd?

2023. július 19. 16:31 3 perc

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a Főváros XI. kerületében - jelentette be a KNyF főügyésze.

Fürcht Pál közölte: az ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen, egyben - a vádlott kóros elmeállapotára tekintettel - indítványozta kényszergyógykezelésének elrendelését. Emlékeztetett: a férfi a rendőri intézkedés során egy 17 centiméter pengehosszúságú tőrrel mellkason szúrta Baumann Pétert, aki ennek következtében hősi halált halt. Egy másik rendőrt a vállán, harmadik társukat pedig a combján szúrta meg a tettes - erről januárban lapunk is részletesen beszámolt.

Mint elmondta: a vádirat szerint a férfi 2023. január 12-én újbudai lakásában tartózkodott. A felette lévő lakásból zajt hallott, így azt gondolta, hogy szomszédja bajban lehet, ezért dörömbölni kezdett az ajtón. A szomszéd nem nyitott ajtót, ezért a vádlott a nagyméretű betonbontó kalapácsával több ütéssel betörte az ajtó zárszerkezetét. Ezt követően bement a szomszédja lakásába és közölte, hogy majd megcsináltatja az ajtót, ezután távozott. A lakók értesítették a rendőrséget, de a vádlott maga is bejelentést tett. A bejelentésekre - folytatta - két rendőri egység érkezett a helyszínre, akik az első emeleten intézkedtek a férfival szemben. Az elkövető megmutatta a ruházatában lévő, közel 17 centiméter pengehosszúságú kést, amelyet a rendőrök elvettek. A rendőrök közölték a vádlottal, hogy előállítják a kerületi rendőrkapitányságra, majd megpróbálták megbilincselni. Ekkor a vádlott veszélyben érezve saját életét a rendőrökre támadt, ütni és rúgni kezdte őket.

A férfi elhatározta, hogy megszerzi a rendőrök szolgálati fegyverét, ami nem sikerült, ám észlelte, hogy a tőle elvett kés a dulakodás közben a földre esett. Azt magához vette, majd szúró mozdulatokat tett a három rendőr irányába, melyek közül több talált. Végül a támadó kezében tartott kést az egyik rendőr eltörte. A férfi ezután elmenekült a lakóházból, de a két sebesült rendőr követte a közeli villamosmegállóba, ahol az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le. A támadó ennek hatására sem vetette alá magát a rendőri intézkedésnek, így a vádlijára célzott lövést adtak le. Ezután a helyszínre érkező erősítéssel az elkövetőt megbilincselték - ismertette.

A főügyész hangsúlyozta, hogy a helyszínre érkező öt rendőr intézkedése nem csak jogszerű, hanem arányos, sőt emberséges volt. Még sérülten is úgy fejezték be az intézkedést, "ahogy a nagy könyvben meg van írva", és még a tettes életét is féltették. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyilkos eleinte együttműködött az intézkedő rendőrökkel. Maga mutatta meg a tőrt és engedte, hogy elvegyék tőle, és engedte ruházatának átvizsgálását is.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya is azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a kollégái intézkedése törvényes, szakszerű és arányos volt, a rendőrök semmilyen mulasztást nem követtek el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Cáfolta azokat a véleményeket, hogy a tapasztalat hiánya vezetett a tragédiához, ugyanis a hősi halált halt rendőr 10 éve, a szintén intézkedő szolgálatparancsnok 20 éve, harmadik társuk pedig 33 éve szolgál. A tragédia mélyen megrázta a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a teljes rendőrségi állományt - mondta a vezérőrnagy. Az is elhangzott, hogy Baumann Gábort a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította.

borítókép: Lakatos Péter, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27