10 °C Budapest
Építkezés darukkal.

Ezekben a budapesti kerületekben épül a legtöbb új lakás: máshol szinte teljesen leálltak az átadások

2026. november 4. 08:31 4 perc

Jelentősen nőtt a lakásépítések száma Magyarországon: 2026 első három negyedévében 9803 új lakást adtak át, 31 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 22 331 lakás építését tervezik, ami 12 százalékos növekedést jelent. Budapesten különösen jelentős volt a bővülés, az új lakások több mint fele mindössze két kerületben épült fel.

A KSH szerdán közzétett adatai szerint 2026 első kilenc hónapjában összesen 9803 új lakást vettek használatba Magyarországon. Ez 31 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, igaz, a bővülés viszonylag alacsony tavalyi bázishoz viszonyítva következett be. A lakásépítések száma valamennyi településkategóriában emelkedett, a legnagyobb növekedést Budapesten regisztrálták.

A fővárosban 59 százalékkal több lakás épült, mint 2025 első három negyedévében. A megyei jogú városokban 24, a többi városban 12, a községekben pedig 17 százalékos növekedést mértek. Az ország új lakásainak 41 százaléka Budapesten készült el, ami továbbra is jelentős területi koncentrációt mutat.

Két budapesti kerületben épült fel az új lakások több mint fele

A fővárosban összesen 3998 új lakást vettek használatba az év első kilenc hónapjában, ezek 56 százaléka mindössze két kerületben épült fel. A XIII. kerületben 1146, a X. kerületben pedig 1109 új lakás készült el, vagyis ez a két városrész együtt több mint 2200 lakással járult hozzá a budapesti kínálat bővüléséhez. Ezzel szemben több kerületben szinte teljesen leálltak az átadások. A XX., XXI., V. és VII. kerületben összesen mindössze öt új lakást vettek használatba a vizsgált időszakban.

Regionális összevetésben Közép-Dunántúlon nőtt a legnagyobb mértékben, 62 százalékkal a lakásépítések száma, amit Budapest 59 és Észak-Alföld 29 százalékos bővülése követett. Mindössze két régióban, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon regisztráltak visszaesést.

Egyre több lakást építenek értékesítésre

Az új lakások építtetői között tovább nőtt a vállalkozások szerepe. Míg egy évvel korábban a használatba vett lakások 65 százalékát építették vállalkozások, addig 2026 első három negyedévében már 71 százalékát. Ezzel párhuzamosan a természetes személyek által épített lakások aránya 35-ről 29 százalékra csökkent.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya elérte a 70 százalékot, míg a saját használatra készülő ingatlanok 28 százalékot képviseltek. Az előző évhez képest mintegy öt százalékponttal nőtt az eladásra szánt lakások részesedése. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 44 százaléka családi házban, ugyanekkora aránya többszintes, többlakásos épületben, 9,6 százaléka pedig lakóparkban található.

A lakások méretében jelentős különbségek mutatkoztak a településtípusok között. Budapesten az új lakások átlagos alapterülete mindössze 66 négyzetméter volt, míg a megyei jogú városokban 106, a többi városban 107, a községekben pedig 114 négyzetmétert mértek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Több mint 22 ezer új lakás építését tervezik

A következő időszak lakásépítési kilátásait jelző engedélyezési adatok szintén növekedést mutatnak. Az év első kilenc hónapjában összesen 22 331 lakás építésére adtak ki engedélyt, illetve tettek egyszerű bejelentést, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A növekedés azonban ezúttal nem Budapestre koncentrálódott. A fővárosban 4 százalékkal csökkent az engedélyezett lakások száma, miközben a megyei jogú városokban 5, a többi városban 31, a községekben pedig 34 százalékos emelkedést regisztráltak. Budapesten az engedélyezett lakások 69 százaléka két kerülethez, a XIII. és a IX. kerülethez kötődött. A VI. és az I. kerületben ezzel szemben együttesen is kevesebb mint húsz új lakás építését engedélyezték.

A vidéki nagyvárosok közül Nyíregyházán adták ki a legtöbb lakásépítési engedélyt, összesen 733-at. Kecskeméten 609, Debrecenben 510, Győrben pedig 498 új lakás építését tervezték. Szekszárdon, Dunaújvárosban és Salgótarjánban ugyanakkor egyenként tíznél kevesebb engedélyt adtak ki.

Nem minden térségben élénkültek a lakásépítési tervek

Regionális szinten az engedélyezett lakások számában Észak-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon történt a legnagyobb növekedés, előbbi térségben 55, utóbbiban 53 százalékkal. Budapesten kívül Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön csökkent a tervezett lakások száma.

Az építtetők az esetek 30 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Az új engedélyek alapján összesen 8584 lakóépület építését tervezték országszerte, ami 17 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. A nem lakóépületek esetében ugyanakkor eltérő tendencia látszik: ezekből 1982 építését engedélyezték, ami 9,4 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?