Kevesebb pénzt szedne be az önkormányzatoktól a Tisza-kormány, és Budapest is különleges elbánásban részesül majd.
Letartóztatták a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfit - közölte a Fővárosi Törvényszék.
A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a kényszerintézkedést február 15-ig. A letartóztatás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, egy rendőr meghalt, kettő pedig komolyan megsérült, ikor csütörtökön este egy őrjöngő férfit próbáltak ártalmatlanítani az újbudai Lecke utcában. Az ámokfutó többször is megszurkálta a rendőröket, egyiküket többször is szíven találta a késsel: a 29 éves rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe. Pénteki kihallgatásán még tagadta a bűncselekmény elkövetését, és a gyanúsítás ellen is panasszal élt.
A vasárnapi ülésen azonban a férfi tényfeltáró, beismerő vallomást tett. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett - olvasható a közleményben.
címlapi kép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







