15 °C Budapest
Hot coals and flames emitting from a hot burning fire.

Kemény bírságot kaphat, aki így játszaná ki a rezsiemelést: kevesen tudják, de ez szigorúan tilos

2022. július 19. 05:52

Durván felment a tüzelőanyagok ára, és a rezsicsökkentés visszavágása újabb ellátási problémákhoz vezethet a piacon. A magyarok ugyanis már a háború kitörését követően elezdték felvásárolni a tűzifát, brikettet, erre pedig még rá is tett egy lapáttal a rezsiemelés: piaci forrásaink szerint sok kereskedő már a kormányzati bejelentés után megemelte árait. Aki fát szeretne vásárolni télire, érdemes résen lennie: a csalók is tudják, hogy intenzív időszakot élünk, az ember könnyebben bedőlhet nekik. Azt viszont felejtsük el, hogy majd a régi bútorok, és a felújításból maradt faanyagok kerülnek a kályhába: csúnya büntetés lehet a vége, ha valaki ilyesmivel fűt.

A háború kitörése miatt már február vége óta szokatalanul nagy a forgalom a hazai tüzépeken - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség. Ennek következtében a szervezet szerint már február óta előfordultak kisebb-nagyobb fennakadások, esetleg készlethiány. Mint hozzátették, a múlt heti kormánybejelentések hatását még nem tudták felmérni a piacon, de a rezsicsökkentés megvágásának híre minden bizonnyal tovább eszkalálta a helyzetet.

Ez egybevág a tüzéptelepek korábbi nyiatkozataival is: van olyan hely, ahol a háború keztete óta eltelt 5 hónap alatt annyi tüzelő kelt el, mint máskor két év alatt. A helyzeten a folyamatos drágulás sem segít, az emberek inkább már most jóelőre bespájzolnak tűzifából, mielőtt mégjobban elszállnak az árak. Ez sok helyen készlethiányt eredményezett.

A készletek lassan kimerülnek, a vegetációs időszak miatt a fakitermelés újrakezdése csak szeptember környékén várható

- nyilatkozta korábban egy egri tűzifa-lerakat munkatársa. Hozzátette, hogy az árak nagyjából a negyedével nőttek: tavaly ilyenkor körülbelül 3600 forintba került náluk egy mázsa hasított tűzifa, most 4490 forintot kell érte fizetni.

Durván felmentek az árak

A KSH adataiból is látható, hogy nagyon durván megdrágult a tüzelő: 100 kilónyi egységes, fűrészelt tűzifa tavaly június óta 15,5 százalékot drágult. Akkor még átlagosan 4230 forintba került, míg idén már 5010 forintért lehetett kapni a statisztikai hivatal szerint. Sőt, 2020-ban, a járvány kezdetén még átlagosan  4110 forintért lehetett hozzájutni ugyanennyi fához, tehát azóta majdnem 1000 forinttal emelkedtek az árak.

A fánál jobb hatásfokú brikett ára is jócskán megnőtt. Tavaly ilyenkor még 8910 forintért adtak belőle 100 kilónyit, manapság ugyanennyit 10530 forintért lehet megvenni a KSH szerint, ami szintén nagyjából 15,5 százalékos áremelkedés egyetlen év alatt. Közvetlenül a járvány előtt még 8610 forintért lehetett megvenni ugyanennyi brikettet, amelynek az ára tavaly ősszel kezdett igazán elszállni.

És ebben még nincs benne például a kiszállítás díja sem, illetve le-, illetve felrakodás költségét is külön szokták kiszámlázni a vállalkozások. A Pénzcentrum piaci információi szerint a drágulás júliusban semm áll le, sőt, a rezsiemelés hírére újabb nagy roham indult, több tüzépen pedig azonnal is árat emeltek.

Így vernek át a fanepperek

Nem elég, hogy brutálisan megdrágult a tüzelő, még a csalókra is figyelniük kell a magyar vásárlóknak. A dörzsölt fanepperek számos módszert alkalmaznak. Tipikus eset például, amikor a hirdetésre jelentkezve a megrendelést egy kedves nő nyugtázza, ami azt erősíti a vevőben, hogy jó üzletet köt. A szállítmány megérkeztekor viszont az olcsónak mondott, jó minőségű, száraz tűzifa helyett a fizetendő mennyiségnél sokszor már látványra is gyanúsan kevés, más fajtájú, vagy nedves fa érkezik, ami csak lepakolás után derül ki. A fuvarosok azt állítják, ők csak szállítanak, nincs közük a termékhez, közvetlenül az eladónál reklamáljunk, rosszabb esetben fenyegetően lépnek fel, amitől elmegy a vevő kedve a reklamációtól.

Éppen ezért fontos tudni, hogy a megfelelő engedélyekkel rendelkező, jogkövető faárus (róluk külön Nébih-adatbázis is van) a lerakodás előtt megmutatja a terméket, engedi, hogy azt ellenőrzésként lemérje a fogyasztó.

A favásárlás kapcsán a Nébih azt tanácsolja, hogy ha tömegre vásárolunk tűzifát, csak hitelesített mérlegen engedjük lemérni, és mérlegjegy vagy más, mérlegelést hitelesítő dokumentum alapján kiállított számla birtokában fizessünk. És eleve olyan számlaképes értékesítőtől szabad vásárolni, aki hiteles szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót, hatósági nyilvántartási adatokat is felmutat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A csúsztatások között talán még a legenyhébb verzió, hogy a kereskedő a legnedvesebb fáját adja súly szerint - a súlyméréssel eleve sokan trükköznek, tudva, hogy kiszállítás esetén a vevő úgysem tudja ellenőrizni. Előfordul, hogy az árat köbméter helyett erdei űrméterben fejezik ki a kedvezőbb ár látszatáért, vagy ömlesztett űrméterrel számolnak, miközben köbméterről beszélnek. Mindezt azért is tehetik meg, mert a tűzifa értékesítési mértékegységére vonatkozóan jelenleg nincs szabályozás Magyarországon.

Sőt, sokszor még a fafajjal is becsapják a tájékozatlan vevőket: ha a tölgy helyett égert vagy juhart adnak el, csak nyernek rajta, míg a vásárló kevesebb fűtőértéket kap a pénzéért. A durvább esetek közé tartozik az adócsalás (konkrétan a számla nélkül eladott fa), de a lopott anyag eladása is.

Utóbbi esetben a rendőrség a fát kártérítés nélkül lefoglalhatja, a vevő ellen pedig orgazdaság miatt eljárás indulhat.

Csúnya büntetést kaphat, aki így fűt

Bár kecsegtető lehet, hogy a drága fa helyett mondjuk bútorlapokat, vagy a felújításból megmaradt egyéb fahulladékot dobjunk a tűzre, de ez Magyarországon már súlyos pénzbüntetést von maga után. Ugyanis az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a kezeletlen fa és a papír kivételével tilos minden hulladék elégetése, beleértve az alábbiakat is:

  • „kezelt” fa, tehát festett, lakkozott (pl. régi ablakkeret, ajtók, raklapok stb.),
  • rétegelt lemez, bútorlap,
  • építési fahulladék,
  • színes, „fényes” papírhulladék,
  • petpalack, műanyag hulladék,
  • autógumi, használt ruha, rongy,
  • fáradt olaj, üzemanyag.

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet úgy fogalmaz ennek kapcsán, hogy

(...) hulladék nyílt téri, vagy a hulladékok égetésének feltételeit rögzítő jogszabályban foglaltaknak nem megfelelő berendezésben történő égetése, a háztartásban keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék háztartási berendezésben történő égetése kivételével tilos. Nyílt téri hulladékégetésnek minősül, ha a hulladék – az elemi kár kivételével – bármilyen okból kigyullad. Lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos.

A levegővédelmi követelmények megsértéséhez kapcsolódó levegőtisztaság-védelmi bírságok mértékét. A jogszabály szerint a jogi előírásokat megszegve 100 ezer forintot kell fizetnie annak, aki nyílt téren éget illegálisan hulladékot,

Úgyhogy nem érdemes kockáztatni egy, a rezsiemeléshez hasonlóan fájdalmas kiadást a bírságra. Amennyiben pedig azt tapasztaljuk, hogy a szomszéd hulladékot éget, a Fűts okosan kampány tanácsai szerint első lépésként érdemes személyesen megkeresni a légszennyezőt és megbeszélni a problémát. Bár a jogszabály nem ismerete nem mentesít a felelősség alól, az is lehet, hogy nem tudja, melyek azok az anyagok, amelyeket tilos elégetni. Amennyiben a személyes beszélgetés nem jár sikerrel és továbbra is folytatja az illegális tevékenységet, akkor az illetékes kormányhivatal járási hivatalában lehet bejelentést tenni, a panaszt pedig a környezetvédelmi hatóságok vizsgálják ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem