14 °C Budapest
Croquette cooking

Óriási hibát követ el sok háziasszonyok sütés-főzés közben: ebből nagy baj lehet

2021. április 4. 11:01

A húsvét, csakúgy, mint a karácsony, a családi összejövetelek és a közös sütés-főzés ideje, még akkor is, ha most csak szűkebb körben tudunk ünnepelni. A készülődés során érdemes odafigyelni a használt olaj vagy zsiradék megfelelő tárolására, hiszen akár egyetlen csepp is ezer liter élővizet szennyezhet el.

Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. A felhasználás során keletkező használt sütőolaj sorsa azonban csak az üzemi konyháknál, éttermeknél megoldott, ahol szervezetten folyik a hulladék elszállítása és feldolgozása. A háztartásokban használt sütőolaj rendre a lefolyókba vagy a szemétbe kerül. Ez igen káros, hiszen a csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza, a háztartási szemétbe öntve pedig nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban. Ha a sütőolaj gondatlanságból vagy szándékosan az élővizekbe jut, az még veszélyesebb: 

tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket. Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet.

A háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett ideális megoldást a MOL, amikor országszerte több mint 350 töltőállomásán helyezett ki gyűjtőtartályokat, így a lakosság egyszerűen, gyorsan, környezetbarát módon "szabadulhat meg" a használt étolajtól. A számok pedig magukért beszélnek, hiszen a kezdeményezés elindításától, 2011-től kezdve több mint 2,4 millió liter (2200 tonna) használt sütőolaj gyűlt össze. A program évről évre népszerűbb, 2020-ban, a járványhelyzet miatt megnövekedett otthoni munkavégzés és ennek következtében a jellemzőbb otthoni sütés-főzés miatt minden eddiginél több, 464 tonna használt sütőolajat adtak le országszerte, ami 30 százalékkal több az előző évhez képest.

Alapanyagként és energiaforrásként tekintünk minden hulladékra, és számos kezdeményezéssel, fejlesztéssel és befektetéssel támogatjuk a körforgásos gazdaság beindítását. A célkitűzéseinkben partnerként tekintünk a lakosságra is: a MOL országszerte több mint 350 helyszínen biztosítja a használt sütőolaj visszagyűjtését, majd a szállítását és az újrafelhasználását. Bízunk abban, hogy tovább erősödik a használt sűtőolaj-gyűjtésnél is megfigyelhető fogyasztói tudatosság

- mondta Bakos Piroska, a MOL Magyarország szóvivője. A környezettudatosság képzeletbeli dobogójának első helyezettje Pest megye, a program indulása óta eltelt 10 évben itt adták le a legtöbb használt sütőolajat, 909 tonnát. A második Győr-Moson-Sopron 135 tonnával, a harmadik helyezett pedig holtversenyben Veszprém és Hajdú-Bihar megye, 99 tonnányi összegyűlt használt sütőolajjal.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kijelölt töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Zrt. gyűjti össze és tisztítást követően juttatja el a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Ennek köszönhetően környezetre káros hulladék helyett újrahasznosított, környezetbarát terméket állítanak elő, amelyet a százhalombattai finomítóban használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához.

A vállalat február végén jelentette be, hogy a felgyorsult társadalmi, környezeti, piaci, szabályozási változásokra reagálva frissíti stratégiáját. A stratégiafrissítés egyik fontos eleme, hogy a vállalat vezető szerepre törekszik a régió körforgásos gazdaságában, és még nagyobb hangsúlyt fektet az ezt támogató projektekre. A használt sütőolaj-gyűjtés mellett a jövőben több, körforgásos gazdaságot támogató projekt várható, a cég a következő 5 évben 1 milliárd dollár értékben fog befektetni ilyen kezdeményezésekbe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem