Indul a 2021-es bírságszezon: fájni fog a tavasz a kertes házban élő magyaroknak

Indul a 2021-es bírságszezon: fájni fog a tavasz a kertes házban élő magyaroknak

2021. április 3. 13:01

Alig négy hónap telt a 2021-es évből de már többen életüket veszítették otthoni zöldhulladék- vagy tarlóégetéskor. A tragédiák oka legtöbbször a szabálytalan tűzgyűjtásra vezethető vissza, ami mint látni életveszélyes. Nem véletlen, hogy a hatóság komolyan szabályozza ezeket az égetési lehetőségeket, ami azt is jelenti, hogy a tilosban járók komoly, akár milliós bírságokra is számíthatnak, ha tiltott tűzgyújtáson kapják őket. Mutatjuk a legfontosabb tűzgyújtási szabályokat, és a bírságtételeket is.

Hiába a sorozatos országos figyelmeztetések az otthon szemét-, illetve tarlóégetések kapcsán, rendre történnek tragédiák Magyarországon. Az egyik ilyen legfrissebbet éppen március 30-án közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), amikor is kiderült, tarlóégetés közben meghalt egy férfi a Zala megyei Rédicsen. A baleset körülményeit még vizsgálják, de az biztos, hogy legalább 1 hektáron égett a kukoricatarló. 

Az OKF közölte azt is, hogy március eleje óta 2140 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, és 2800 focipályányi terület égett le. Mukics Dániel, az OKF szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy csak ott szabad égetni, ahol ezt megengedik a szabályok. Külterületen viszont tilos tarlót égetni, kerten belül pedig csak akkor szabad elégetni a zöldhulladékot, ha azt önkormányzati rendelet megengedi. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Elhalasztották a törvénymódosítást

A Magyar Parlament még 2020 nyarán hozott egy módosítást, aminek értelmében 2021 januárjától az egész országban tilos lett volna avart, illetve hulladékot égetni. Igen ám, de a veszélyhelyzet ezt felül írta, úgyhogy egy tavaly december 2-i Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a veszélyhelyzet megszűnéséig (vagyis jelen állás szerint május 23.) továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad "a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása".

Ergo valahol majd továbbra is lehet, valahol pedig továbbra sem lesz majd engedélyezve az avar és hulladékégetés. Erről május végéig még biztos, hogy az önkormányzatok hozzák a döntést. Különösen kell majd azért figyelni ugyanakkor arra, hogy az OKF kiad-e majd akár több megyére foganatosított tűzgyújtási tilalmat, mert ha igen, akkor azokon a helyeken, az önkormányzati rendelkezésektől függetlenül TILOS lesz majd tüzet gyújtani. Ilyen tilalmakat pedig ezekben a hónapokban jócskán kiszoktak adni.

Ne kockáztass!

Kertben égetni tehát a veszélyhelyzet végéig, ha az önkormányzat úgy határoz, még lehet. Viszont aki áthágná a szabályokat, ne adj isten a későbbiekben tűzgyújtási tilalom alatt gyújtana tüzet, az nagyon keményen megütheti a bokáját. Szabályból pedig akad bőven.

A jelenlegi szabályozás lényege ugyanis, hogy se a helyi szabályok, se az esetleges általános tűzgyújtási tilalom nem jelenti azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, mondjuk az avart. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani. Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat.

A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!

A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult. A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.

{{EMBED:infogram_tuzvedelmi_birsag_ft}}

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mindenkinek vigyáznia kell!

Bár jelenleg nincs Magyarországon tűzgyújtási tilalom, azonban a koránvírus-járvány korlátozásai miatt tömegesen túrázni indulóknak fokozottan figyelniük kell, ha tüzeskedni akarnak. Nagyon fontos például, hogy ne hagyjuk magára a tábortüzet; ha végeztünk, oltsuk el, még a pislákoló parazsat is a kijelölt tűzrakóhelyeken. Illetve bárhol is vagyunk, égő cigarettát ne dobjunk el, azt minden esetben oltsuk el rendesen. Jobb, ha tudod,

aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható.

A földeken sem lehet csak úgy égetni

De nemcsak a kirándulóknak kell nagyon odafigyelniük, a mezőgazdasági területeken dolgozóknak, vagy épp a közúton és vasúton utazóknak éppúgy nagyon körültekintőnek kell lenniük. A tűzesetek megelőzése érdekében a Katasztrógavédelem tőlük (is) azt kéri, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyják felügyelet nélkül, a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet, továbbá mindig gondoskodjanak elegendő oltóanyagról, illetve legyen kéznél olyan szerszám, amivel irányítani tudják az égést.

A külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését ráadásul előzetesen engedélyeztetni is kell a tűzvédelmi hatósággal. A kérelmet, melynek díja alkalmanként 3 ezer forint, legkésőbb a tervezett égetés időpontja előtti 10. napon lehet benyújtani; a hatóságnak pedig 5 napja van annak elbírálására. A kérvényben szerepelnie kell az égetés pontos földrajzi koordinátáinak; kezdési és befejezési időpontjának; az égetést végző, valamint felügyelő személyek nevének, illetve lakcímének, továbbá telefonszámuknak is.

Sok a tragédia

Megdöbbentő adat lehet, de a hazai erdőtüzek 99 százalékban emberi gondatlanságból keletkezik. Az OKF friss jelentése kitért arra is, hogy a tavasz beköszöntével elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben 3021 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tízen megsérültek, hárman pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek egy kis kerti zöldhulladék-égetésnek indultak.

Éppen ezért sosem szabad elfelejteni, sőt a szabadtéri tüzeknél is életet menthet, ha betartjuk az égetés szabályait: külterületen tilos tarlót és egyéb növényi hulladékot égetni, a kertben pedig jelenleg csak ott szabad, ahol és amikor azt az önkormányzat rendeletben megengedi. Mindezt érdemes megfogadni, mert amellett, hogy komoly bírságot kockáztathat az ember, mindenét, akár az életét is elveszítheti egy félresikerült égetés során. Ez pedig biztosan nem éri meg a rizikót.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem