A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások.
Az Európai Központi Bank prognózisa és a Magyar Nemzeti Bank márciusi jelentése is az infláció várható növekedését jelzi előre 2021-re. Bár a gyors megtérülés aranykora már a múlté, az ingatlan amellett, hogy a pénzromlás idején is értékálló befeketés, Magyarországon hagyományosan is az egyik legkedveltebb befektetési forma. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint a befektetési célú ingatlanvásárlás ma is jó üzlet lehet, de a rövid távú megtérülés helyett most hosszabb távban érdemes gondolkodniuk a vásárlóknak.
Az Európai Központi Bank előrejelzése 2021-ben 1,5 százalékos, míg az utolsó negyedévre már 2 százalékos átlagos európai uniós inflációval kalkulál, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentésében 3,8-3,9 százalékos inflációra számít az idén. Befektetői körökben egy körültekintő ingatlanvásárlással kapcsolatban könnyen asszociálhatunk az értékállóságra, ezért a pénzromlás idején is jó választás lehet lakásba vagy (a vírus hatására egyre inkább akár) házba fektetni a pénzünket. De az is igaz, hogy a befektetési célú ingatlanvásárlás aranykorára, a 2010-es évekre jellemző gyors megtérülés, a ma hihetetlennek hangzó hozamok már mind a múlté, így most még fontosabb alaposan felmérni azt, hogy hol és milyen áron érdemes ingatlant vásárolni.
"Az ingatlan változatlanul válságálló befektetés, de a korábbi évekkel ellentétben, a várható megtérülés számításakor a bérleti díj mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a potenciális értéknövekedésre. Ma figyelembe kell venni, hogy bizonytalanabb lett a helyzet, a bérleti díjak alku tárgyát képezhetik és az érdeklődők száma is visszaesett. Ezért az ingatlan jövőbeli értéknövekedése sokkal nagyobb súllyal kell, hogy megjelenjen a megtérülés számításában" - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
2013 óta a lakásárak a bérleti díjak növekedését jóval meghaladó mértékben emelkedtek. A bérlői oldal stabil kereslete ugyanakkor biztosította azt, hogy a kiszámítható bérleti hozamok a piacon tartsák a befektetési célú vásárlókat. Az első fordulatot az 5 százalékos (egy átlagos budapesti lakáskiadás akkori megtérülésének megfeleltethető) éves hozamot kínáló MÁP+ megjelenése jelentette, és ennek hatását tovább erősítette a koronavírus járvány következtében szinte megszűnő Airbnb és az átalakuló bérlői piac.
Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján 2013 és 2021 között a bérleti hozamok folyamatosan csökkentek. Ma a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon és Pécsen, illetve Budapest egyes peremkerületeiben érhető el a MÁP+ által biztosítottnál valamivel magasabb, vagy azzal azonos éves bérleti hozam, míg a pesti belvárosban és a budai oldalon inkább csak 3-4 százalék közötti hozam realizálható. A távoktatás részleges bevezetésével, a home office térnyerésével, és a turizmus stagnálásával rövid távon nem várható, hogy a bérleti kereslet élénkülésével a bérleti díjak látványos emelkedésnek induljanak.
Ezzel egyidőben az ingatlanárak nem estek látványosan (vagy semennyire sem), és az év elején bevezetett otthonteremtési támogatások hatására megélénkült kereslet is az áresés ellenében hat, ezért a bérleti megtérülés helyett egyre inkább a hosszabb távú értéknövekedési potenciál kell, hogy érvényesüljön a befektetési célú lakásvásárlásoknál.
A koronavírus hatására megváltozott ingatlanvásárlási preferenciák (kertkapcsolat, erkély keresettsége, az agglomerációk felértékelődése és ezzel párhuzamosan a belvárosi lokációk iránti kereslet visszaesése) hosszú távú hatásai egyelőre bizonytalanok.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A járvány által okozott változások mellett az otthonteremtési támogatások és az alacsonyabb áfakulcs ugyanakkor egyértelmű lendületet adtak az újépítésű ingatlanok piacának. Ha a tavaly napirendre került, preferált fejlesztési célpontnak számító rozsdaövezetek kijelölése együtt járna egy, a mostaninál kedvezőbb (gyakorlatilag egységesen nulla százalékos) adókulcs bevezetésével, az még tovább növelhetné ezeknek a területeknek a forgalmát, és így árszintjét.
"A rozsdaövezetek alapból is jellemzően nagyobb értéknövekedési potenciállal bíró területek, ahol látványos és gyors átalakulások mehetnek végbe. Az ingatlanfejlesztők által megvalósított kiegészítő infrastrukturális beruházások ideális esetben további fejlesztéseket vonnak maguk után, ami még tovább növelheti ezen területek vonzerejét mind a bérlők, mind a saját célra lakást keresők körében" - tette hozzá az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Hasonló potenciál lehet az igencsak limitált kínálatú, belvároshoz közeli, családi házas zónákban is, hiszen a járvány utáni visszarendeződéssel mérséklődhet a mostani agglomerációs kiköltözési hullám és újra felértékelődhet a munkahely és belváros elérhetősége, a jó infrastruktúra és tömegközlekedés.
- foglalta össze gondolatait Valkó Dávid.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- 30 méteres lánggal, tűz ütött ki egy közismert cementgyárban
- "Nem lépsz le, ameddig bele nem néztél a sofőr szemébe" - Vitézy Dávid harca a rendőrséggel
- Ha így megy tovább, két év múlva minden második vasútvonalon sebességkorlátozás lesz
- Indul az őszi ülésszak, Orbán Viktor a pulpituson - percről percre
- Egy bukdácsoló csapat stadionjában is látták Máté Csabát
- 180 fokos fordulatot vettek a lengyelek Ukrajna támogatásában
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


