Két lakásból alakították ki a 114 négyzetméteres otthont, amely akár két külön élettérként is használható.
Csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy férfi és élettársa, valamint anyjának lánytestvére ellen; a gyanúsítottak fiktív előfizetői szerződések megkötésével jutottak nagy értékű, később továbbértékesített mobiltelefonokhoz - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.
A vádhatóság csütörtöki közleményében azt írták, hogy a vádlottak más nevére szóló telefon-előfizetői szerződést kötöttek, ezzel együtt értékes telefonokat igényeltek, amiket aztán eladtak; a telefontársaság megtévesztésével csaknem kétmillió forintos kárt okoztak.
A férfival szemben korábban már folyt büntetőeljárás hasonló bűncselekmények miatt, és éppen börtönben volt, amikor a trükköt ismerő élettársa hasonló módon próbált pénzhez jutni. A nő bevonta tervébe a férfi anyjának testvérét is, akinek a nevére telefonokat rendeltek. Amikor a férfi szabadult, csatlakozott az élettársa és nagynénje által megkezdett csaláshoz.
A vádlottak - a férfival együtt - a továbbiakban mások személyes adatainak felhasználásával - azok beleegyezése és tudta nélkül - interneten, illetve a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül előfizetői szerződést kötve nagy értékű mobiltelefonokat rendeltek. A készülékeket futárszolgálat szállította a megadott címre, ahol a vádlottak valamelyike vette át a készülékeket. Az ügyészség csalással és személyes adattal való visszaélés bűntettével vádolja a férfit és társait.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
Mégis, mi folyik a pesti agglomerációban? Rengetegen költöznek éppen ide 2026-ban: tudhatnak valamit
Lapunk 2026-ban is megvizsgálta, hogy a szűkebb értelemben vett agglomeráció települései közül melyeken nőtt kiugróan a lakosságszám
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







