Százmillókat vehetett ki a kasszából a súlyemelők egykori elnöke: leesik az állad, mekkora pénzekről van szó
A vádak szerint több mint 247 millió forinttal károsította meg a szervezetet a volt elnök.
A vádak szerint több mint 247 millió forinttal károsította meg a szervezetet a volt elnök.
Egy otthonfelújítási támogatás jogosulatlan felvételére szakosodott bűnbanda tagjaival szemben indult eljárás.
Több százmilliós költségvetési csalásra derült fény egy bajai „számlagyárban”, ahol 18 vállalkozásnak gyártottak hamis számlákat. A bűnszervezet tagjai ellen most vádat emeltek.
Vádat emeltek három férfi ellen, akik a Papp László Budapest Sportarénában tartott technopartin verekedtek - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.
Az ügyészség megerősítette, hogy valaki embert készülhetett ölni, de egyelőre nem tudni ennél sokkal többet.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy anya-fia páros ellen, akik tiltott szteroidokat árultak a fővárosban - tájékoztatta a főügyészség szerdán az MTI-t.
A vármegyei főügyészség állásfoglalása szerint mégsem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés.
Vádat emeltek egy jánoshalmi orvos ellen, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta mintegy száz páciensnek a Covid elleni védőoltás felvételét.
Száztizenegy csalás és sikkasztás miatt emelt vádat a Tolna Vármegyei Főügyészség egy szekszárdi műtrágya-kereskedő ellen.
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy drogkereskedő ellen, aki droglabort üzemeltetett Óbudán.
A vádlott a Főügyészségnél fellebbezett az ítélet ellen, további enyhítés reményében.
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy jogásszal szemben.
Emberkereskedelem, üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen.
Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség.
A költségvetésnek több mint egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás.
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A nyomozók az asztalosműhelyben és egyes terhelteknél is kutatást tartottak, amely során megtalálták a sokféle kábítószert és hamis gyógyszert.
Hetven vádlott ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 3,2 milliárd forintos pénzmosási ügyben.
Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda ellen.
Összesen 4,5 millió forint kárt okozott egy férfi, aki otthonról végezhető valótlan álláshirdetéseken keresztül több száz embert vert át a Somogy Vármegyei Főügyészség szerint.