A tojás az egyik leggyakrabban használt alapélelmiszer, mégis sokan hibáznak a tárolásával és felhasználásával kapcsolatban.
Az emberek kétharmada egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy kölcsönadjon a szomszédjának. A többség leginkább néhány ezer forintos tárgyakat bíz rá a közelben lakókra, de szép számmal akadnak olyanok, akik milliós értékű eszközöket is odaadnak - derült ki egy friss kutatásból.
A motorosfűrésztől a tetőcsomagtartón át a sífelszerelésig számos olyan terméket megveszünk, ami egyszeri használat utána akár évekig porosodik a tárolóban. Kis körültekintéssel, ismeretségünk adta lehetőségeket kihasználva akár jelentősen csökkenthetjük kiadásainkat, hiszen számos eszközt kérhetünk, s adhatunk kölcsön - derült ki Miutcánk felméréséből. A megkérdezettek több mint 80 százaléka minden további nélkül ad kölcsön rokonainak vagy barátainak. A válaszadók kétharmada pedig nem zárkózik el az elől sem, hogy szomszédjaira is rábízza értékeit.
A leggyakrabban könyveket, újságokat adnak és kérnek kölcsön az emberek, a szerszámok, kerti szerszámok állnak a második helyen, amit az élelmiszerek követnek. Miközben alig 9 százalék nem ad kölcsön soha semmit, addig közel 23 százalék mondta azt, hogy soha nem kérne kölcsön. A válaszadók 40 százalék viszonylag gyakorta, havi rendszerességgel ad kölcsön, míg harmada körülbelül évente adja erre a fejét. A többiek jellemzően alkalmi esetekről számoltak be.
- fejtette ki Szabó Dávid, a Miutcánk társalapítója. Az alkalmazáson belül ebből pedig bőven akad. A platform használói mostanra 80 ezer olyan eszközt osztottak meg egymás között, amelyeket hajlandóak kölcsönadni másoknak. Ezek között létra, porszívó, fúró, botmixer a legnépszerűbb, de egyebek között szép számmal akad láncfűrész vagy fűnyíró is.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ráadásul az sem lehet mondani, hogy az emberek csak apróságokat hajlandóak átadni ismerőseiknek, bár azért ez a leginkább jellemző. Amíg a kutatásban résztvevők harmada pár ezer forintos érték alatti eszközt hajlandó kölcsön adni, addig a válaszadók 36 százaléka 10 ezer forintos, 22 százaléka pedig akár 100 ezer forintos eszközt is kész rábízni ismerősére.
A megkérdezettek 3 százaléka milliós értékben szabott határt kölcsönadáskor, 4 százaléka pedig az ennél a drágább eszközeit is hajlandó mással megosztani. Mindez azt mutatja, hogy megosztáson alapuló vállalkozások számára valóban van lehetőség a fejlődésre. Már csak azért is, mert ha kölcsönkérésről van szó, akkor az emberek kifejezetten mobilnak mondják magukat. Több mint harmaduk a város bármely pontjára hajlandó elmenni, ha a kívánt eszközt a rendelkezésére bocsátják, további közel 30 százalék pedig a kerületen belül "mozgósítható". A többiek csak a szomszédhoz vagy az utcájukon belül hajlandóak elmenni egy-egy tárgyért.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








