7 °C Budapest

Ezeket 8-10 évenként ki kell cserélned otthon, különben jön a büntetés

2019. június 3. 13:02

A közüzemi szolgáltatások lényeges fogyasztói szükségleteket elégítenek ki, az ezen ügyekkel kapcsolatos jogviták a fogyasztók széles körét érintik, hiszen valamilyen formában minden háztartás érintett, erre tekintettel az elvárható, körültekintő fogyasztói magatartás kialakítása alapvető fontosságú e körben. Földgáz-, villamos energia- és víziközmű-szolgáltatást szinte mindenki igénybe vesz, mégis sok fogyasztó nincs tisztában az ebből fakadó kötelezettségeivel.

A Budapesti Békéltető Testülethez érkező kérelmekből megállapítható, hogy a közüzemi szolgáltatások vonatkozásában sokszor az is probléma forrása, hogy a fogyasztást mérő órák kinek a tulajdonában vannak, kinek a feladata az állagmegóvás, mikor kell cserélni ezeket az órákat, a csere költsége kit terhel, be kell-e engedni a szolgáltató munkatársait a lakásba, mikor hitelesek az órák. A Testület a fogyasztók és a vállalkozások közötti gyakori és jelentős problémákkal kapcsolatos információkat közzéteszi, és ezek mellé ajánlásokat tesz arra vonatkozóan, hogy a jövőben az ilyen problémák hogyan kerülhetőek el, vagy oldhatóak meg anélkül, hogy a felek között hosszú ideig elhúzódó jogvitára kerülne sor.

Fontos alapelv minden mérőórával mért szolgáltatás esetében, hogy joghatással járó mérést - ami a számlázás alapjául szolgál - kizárólag hiteles mérőeszközzel lehet végezni. A jogszabályok a különböző mérőeszközök hitelesítési idejét eltérően határozzák meg. Ennek megfelelően:

  • Gázóra: Az óránkénti hat köbméter és annál kisebb teljesítményű gázmérők esetén a hitelesítési csere 10 évente esedékes, az óránként hat köbméternél nagyobb teljesítményű eszközöknél pedig 5 évente.
  • Vízóra: a főmérő hitelességi idejét 4 évben, a mellékmérőét 8 évben határozza meg a jogszabály.
  • Villanyóra: A gázórához hasonlóan itt is 10 év a hitelességi idő.

Kinek a kötelezettsége és költsége cserélni a lejárt hitelességű mérőórákat?

A különböző közüzemi szolgáltatások esetében eltér a szabályozás abban a körben, hogy kinek a költségére kell elvégezni a mérőórák cseréjét. Legtöbb esetben ez a szolgáltató feladata a saját költségén, és a fogyasztónak csak annyi a dolga, hogy a szolgáltató munkatársai részére lehetővé tegye az ingatlanba való bejutást, a mérő megközelítését, azonban van ez alól kivétel is. A gázórák és a villanyórák a közszolgáltatók tulajdonában állnak, a hitelességi idejük lejáratakor a szolgáltatók így azokat a saját költségükön kötelesek kicserélni.

A vízórák esetében a főmérők szintén a közszolgáltatók tulajdonában állnak, azonban a mellékmérők már a fogyasztók tulajdonában vannak, így a mellékvízmérők hitelesítéséről, illetve cseréjéről saját költségükön kötelesek gondoskodni a fogyasztók!

Azért van ennek kiemelt jelentősége, mert rengeteg utánajárással, bosszúsággal jár, ha erről a fogyasztó nem gondoskodik időben. A vonatkozó kormányrendelet előírásai szerint ugyanis amennyiben a mérő hitelessége lejárt és a mérőcseréről a mellékmérő tulajdonosa nem gondoskodott időben, a mellékszolgáltatási szerződés, amely a számlázás alapjául szolgál, megszűnik. Ebben az esetben el kell végeztetni a lejárt hitelességű mellékmérők cseréjét és hitelesíttetését, és kérni kell a lakás-mellékvízmérők újbóli számlázásba vételét a mellékszolgáltatási szerződés ismételt megkötésével.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Azt is kevesen tudják a fogyasztók közül, hogy a mérőórák épségéért, állagáért ők felelnek, akkor is, ha nem az ő tulajdonukban van az óra. Ezért ha bármilyen rendellenességet, sérülést tapasztalnak, azt haladéktalanul be kell jelenteni a szolgáltatónak, ellenkező esetben ugyanis magas összegű kötbér követeléssel élhet a szolgáltató.

Be kell-e engedni a szolgáltató munkatársát az ingatlanba?

Igen, a fogyasztónak kötelezettsége biztosítani, hogy a szolgáltató munkatársai a munkát elvégezhessék, akár az előzetesen írásban ajánlott időpontban, akár, ha az nem volt jó, a későbbi, egyeztetett időpontban.

A mérőcserére, ahogy egyébként az ellenőrzésre is, csak munkanapokon van mód, reggel 8 és este 20 óra között.

Fontos tudni, hogy ha a lakásba való bejutást nem biztosítják a fogyasztók - kétszeri írásbeli, eredménytelen felszólítást követően - akár a szolgáltató gyorsított bírósági eljárást, úgynevezett nemperes eljárást is igénybe vehet a lakásba való bejutás érdekében, és azt jogi úton is kikényszerítheti.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem