2025. június 16-án, a reggeli órákban bankrablási kísérlet történt a MagNet Bank solymári fiókjában.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.
A parlament 176 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett hagyta jóvá Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének javaslatát. A törvény kimondja: az állam készfizető kezesként felel a központi költségvetés terhére a 2019. július 1. és 2022. december 31. között megkötött hitelszerződések alapján folyósított, az úgynevezett babaváró támogatással nyújtott banki kölcsönökre.
Az állami kezességvállalás mértéke a babaváró támogatással nyújtott kölcsön tőkeösszegének és az erre felszámított ügyleti kamatnak a 100 százaléka. A családok támogatásáról szóló törvény módosítása azt is tartalmazza, hogy a babaváró támogatással nyújtott hitel biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelintézet további biztosítékot nem írhat elő. A kormány felhatalmazást kap továbbá arra, hogy rendeletben szabályozza a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz kapcsolódó állami kezességvállalás részletes szabályait.
Az elfogadott módosítás érinti a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvényt is a babaváró támogatásnak, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-vásárlási támogatásának szja-mentessége érdekében.
A 2022 végéig igényelhető, maximum 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatás szabadon felhasználható, házaspárok vehetik igénybe, ha a feleség legalább 18, de legfeljebb 40 éves, egyikük dolgozik vagy biztosított, büntetlen előéletűek és nincs adótartozásuk. A törlesztés legfeljebb 50 ezer forint lehet, de ha úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől felfüggeszthető a visszafizetés. Ha csak egyetlen gyermek érkezik a családba, a hitel mindenképpen kamatmentes marad, de ha három utód születik, a teljes összeget elengedi az állam.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig. Ez a lehetőség is 2022-ig áll fenn.
A törvény július 1-jén lép hatályba.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


