Döntött a parlament a gyermekvédelemről: a kórházban maradó babákat is érinti a változás
Az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadta a gyermekek védelmét erősítő törvénymódosítást.
Az Országgyűlés 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadta a gyermekek védelmét erősítő törvénymódosítást.
Kiemelt döntések várhatók az Országgyűlés keddi ülésén
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben bejelentette, hogy a kormány jövő héten terjeszti be a 2027-es költségvetést.
Az államfő a jelölés kapcsán arról beszélt: ma nincs társadalmi bizalom az ügyészség iránt, ezért olyan személyt keresett, akinek szakmai pályáját politikai kötődés nem terheli.
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot.
Átalakítaná a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzési rendszerét a kormány, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtották be az Országgyűlésnek.
Jövő hétfőn hallgathatja meg az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága Szijjártó Péter korábbi külügyminisztert a kínai BYD-nél betöltött új felsővezetői pozíciója kapcsán.
Az államfő a jogszabály céljával egyetért, ugyanakkor kifogásolja, hogy a törvény korlátozná a kamarai tisztségviselők megválasztásának szabadságát.
Budapesten egyeztetett Laura Codruța Kövesi az EPPO-hoz való magyar csatlakozás szakmai és jogalkotási részleteiről.
A hatóságok az eljárás során közel hárommilliárd forintnyi vagyont vettek zár alá a Volánbusz-ügy egyik érintettjénél.
Őrizetbe vették Seszták Miklós korábbi fejlesztési minisztert, a KDNP országgyűlési képviselőjét.
Az Országgyűlés hétfő délelőtti rendkívüli ülésén egyhangúlag felfüggesztette Hankó Balázs korábbi fideszes miniszter és Seszták Miklós KDNP-s képviselő mentelmi jogát.
A Tisza Párt három országgyűlési képviselője szerdán nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítaná.
Lesz, aki postai úton kapja meg négy részletben a támogatást, de utalással is érkezik majd.
Novembertől emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, erről kedden döntött az Országgyűlés.
Döntött az Országgyűlés az üzemanyagárak emelkedése miatt járó támogatásról.
A benyújtott tervezet a gyermekeket fenyegető tényleges veszélyekre, többek között a szexuális kizsákmányolásra, a bántalmazásra és az online manipulációra koncentrál.
Az ügynökakták nyilvánosságától a bírósági tárgyalások online közvetítéséig több fontos kérdésről dönthet az Országgyűlés.
A parlament eltörölte a vármegyék elnevezését és csökkentette Magyar Péter fizetését.
Új fejezet kezdődhet a népligeti Planetárium történetében.