2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Üresen áll Détár Enikő és Rékasi Károly 85 millió forintért meghirdetett egykori álomotthona. A sztárpár elvált tagjai inkább százezreket fizetnek budai bérlakásaikért, mint hogy a korábbi házban maradjanak.
Détár Enikő is kiköltözött abból a hatszobás telki házból, melyben Rékasi Károllyal éltek közösen. Az új lakás kiválasztásánál nemcsak a kert volt fontos, hanem az is, hogy közel legyen a színésznő kisfiának iskolájához. Így viszont már nem csak a rezsit kell fizetnie, hanem a telki közelében kivett ház havi bérleti díját is - írja a Blikk.
A színésznő volt férje is Budán bérel egy házat, miután új szerelmének, Pikali Gerdának pesti lakása kicsinek bizonyult. A házbérlés azonban akár 130 ezer forinttal is megnövelheti a havi kiadásokat. Ennyiért lehet kivenni ugyanis legolcsóbban egy budai családi házat hazánk egyik legnagyobb kiadólakás-kereső portálján.
KATTINTS! 17 százalékos bukta a lakáspiacon: ez az országos átlag!
Habár egy ideje már hirdeti az egykori sztárpár a telki házat, a 85 forintos áron kínált otthon egyelőre nem talált gazdára. Talán az idei évben már megjelenhet a várva-várt vevő: a szakértők abban reménykednek, hogy az idei év elhozhatja a trendfordulót öt évnyi visszaesés és stagnálás után a lakáspiacon, és a forgalom növekedésnek indulhat. Az okok sokrétűek: az alacsony árak, valamint a kedvező hitelkamat-szint, a magas hozamú befektetési lehetőségek, illetve az emelkedő reálhozam-jövedelmek mind pozitív irányban hatnak. Mindezek mellett egy további, kevésbé megfogható kereslet-élénkítő tényező lehet az évek óta százezres nagyságrendűre duzzadt, "normális" életmenetből származó elhalasztott kereslet aktivizálódása.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







