18 °C Budapest

Egyetemre mész? Ennyiért találhatsz albérletet

Pénzcentrum
2013. július 22. 14:35

Július 24-én nyilvánosságra hozzák a felvételi ponthatárokat, így hamarosan kiderül, hogy a közel 100 ezer jelentkezőből kik kezdhetik meg tanulmányaikat. Ezzel nemsokára elkezdődik a diákok albérletkeresésének időszaka, amikor felbolydul a főváros és az egyetemi városok bérlakás piaca és szinte alig marad kiadandó lakás.

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a lakásbérlő diákok kétféle módszert vesznek fontolóra, amennyiben nem szeretnének kollégiumba költözni. Egy részük kisebb méretű, 30 négyzetméter körüli ingatlant bérel 1-2 fő számára, viszont mások úgy gondolkoznak, hogy érdemes 3-4 főnek összeállni és dupla ekkorát bérelni, hiszen ez fajlagosan, egy főre vetítve olcsóbb - mondja Rutai Gábor a Duna House elemzési vezetője. Persze a legszerencsésebbek azok a diákok, akiknek a szülők lakást tudnak vásárolni, és talán 1-2 félszobát még ki is tudnak adni társaiknak. A mostani alacsonyárú piacon évről-évre népszerűbb ez a megoldás is - teszi hozzá a szakértő.

A 30 négyzetméteres lakásokat 30-50 ezer forint/hó körül lehet bérelni, a kétszer ekkorát 70 ezer forintos átlagon, így valóban jobban jöhetnek ki, akik összeállnak. Nyilván mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, így a bérleti év elteltével sokan változtatnak, ami a bérlakás forgalmat ilyenkor tovább erősíti. Az alábbi táblázat a legnépszerűbb intézmények fő karának lokációit a szerint mutatja be, hogy a 30-, illetve a 60 m2-es lakásokat az idei év átlagában mennyiért adták ki a tulajdonosaik.

Természetesen Budapesten nem feltétlenül szeretne minden hallgató az egyetem szomszédságában lakni, így érdemes körültekinteni a szomszédos kerületek árai között is. Az alábbi táblázat a 60 négyzetméteres lakások bérleti díjait mutatja be az idei átlagok alapján.

Az ár azonban nem minden, számtalan egyéb tényezőre is érdemes odafigyelni. Éppen ezért bérlőként érdemes ingatlanközvetítőhöz fordulni, ugyanis a szolgáltatás ingyenes (a főbérlő fizeti a jutalékot) és számtalan kellemetlenségtől és felesleges köröktől mentesülhet a bérlő. A közvetítőnek ugyanis nem célja ingatlanról ingatlanra cipelni az érdeklődőt a városban, míg el nem fárad és végül talán bérel valamit. Sokkal hatékonyabb már az irodában minél több információval ellátni minden egyes ingatlanról a bérlőt, képeket, alaprajzot mutatni - és végül csak olyan ingatlanba invitálni, mely valóban érdekes és megfelelő lehet számára. Ez mindkét fél számára kényelmesebb.

A leendő lakás bérleti díja csak egy tétel, informálódni kell a többi kiadásról is. Ki kell kérni a közüzemi számlákat is, érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék esetleg a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat. A számlák összege ezen felül kellő információt ad a jövőbeni rezsikiadásokról is, amivel szintén számolni kell.

Tisztázandó továbbá a közös költség összetétele és mérete. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeni fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni.

Ha megvan a lakás, még mindig nem ért véget a folyamat, számtalan tisztázandó kérdés marad hátra, amelyet szintén a főbérlővel kell átbeszélni és bizony ilyen esetben is jó, ha egy ingatlanos szakember segít. Lássuk, melyek a legfontosabb részletkérdések:

Első, hogy minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést! Előfordulhatnak olyan főbérlők, akik nem ragaszkodnak a formalitáshoz, de ebbe nem szabad belemenni. Nemcsak pénzmozgásról, de a jövőben esetlegesen felmerülő költségek kérdéséről is szó van, amely gyakran tetemes összeg is lehet, nem mindegy tehát, hogy ki fogja kifizetni. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor.

A főbérlők általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaució címén, amit bérlőként még a beköltözés előtt, egy összegben kell kifizetni. Erről is szülessen írásos dokumentum! A kaució általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve bebiztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák (elromló műszaki berendezések, csőtörés, stb.) javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel. Továbbá arra sem kötelezhető a bérlő, hogy a garanciális hibák javítását maga intézze, bár a gyakorlatban van, hogy ez a gyorsabb, de ilyenkor is a kiadások a tulajdonost illetik.

Itt jön még egy fontos rész, a lakásban található bútorok, berendezések jegyzéke. Nem baj, ha ez egy 10 oldalas felsorolás, egyszer kell csak rászánni az időt, még akkor is, ha mondjuk a főbérlő nem ragaszkodik hozzá. Az ingóságok tételes megnevezése mellé annak állapotát is érdemes feltüntetni, esetleg a drágább eszközökről fotó is jól jöhet vitás esetben.

Határozott idejű bérleti szerződés esetén, a felmondás módját fontos rögzíteni, határidejét 60 napnál érdemes megjelölni, ha van rá mód. Ha a bérlő azonban teljesen biztos benne, hogy a bérleti időszak végéig ott marad, az is gyakorlat, hogy a szerződésből kizárják a felmondási lehetőséget. Sőt, aki valóban hosszútávra tervez, hosszabbítási opciót is megfogalmazhat, amelyben az évfordulós áremeléssel kapcsolatos lehetőségekre is kitér, például nem emelhet a tulajdonos az infláció mértékénél nagyobbat. Ezt is mindenképp írásba kell foglalni, hogy a bérlő ne kerülhessen egyik napról a másikra az utcára - javasolja a Duna House.

Ha már határozott idejű szerződés: ha a hallgatók csoportosan költöznek össze, fenn áll a veszélye, hogy az "együttélés" alatt valaki, vagy valakik nem tartják be az íratlan szabályokat és elhagyják (önként, vagy segítséggel) évközben a lakást. Ha az ilyen helyzetek nincsenek tisztázva előre, az komoly anyagi terhet jelenthet váratlanul. Talán furcsa, de lehet, hogy a leendő együttlakóknak is érdemes írásba foglalni a szabályokat. (Jogi kar hallgatói előnyben.)

Amennyiben minden kérdésben megegyeztek a felek, lényegében egy utolsó, de nem kevésbé fontos adminisztrációs elem maradt, az óraállások jegyzőkönyvezése. A bérlő ezzel védheti magát attól, hogy a bérlet kezdeténél korábbi költségeket is tartalmazó számlákat is neki kelljen fizetni.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem