A közeljövőben legalább ötezer család adhatja el a meglévő ingatlanát és vásárolhat nagyobbat annak érdekében, hogy ne ragadjanak be egy kisebb lakásba.
Több tízmillió forintot lopott el ügyfeleitől egy zalaegerszegi "ingatlanos". A pénzt nyaralásra, lakásfelújításra, hétköznapi dolgokra szórta el.
Még június elején kezdődött U. Mónika csalás miatti büntetőpere a zalaegerszegi járásbíróságon - írta korábban a veol.hu. A 37 éves, nyolc általánost végzett nő az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő hálózat franchise partnereként 2010 decemberétől milliós összegben kért letéteket ügyfeleitől. A letéteket viszont nem a megadott célra, vagyis ingatlanvásárlásra fordította, hanem magára és élettársára költötte. A pontos elszámolással is hadilábon álló nő a letétként átvett több tízmillió forintot otthon a szekrényben tartotta, de 20 millió forint elment a megélhetésükre és futotta belőle 5 milliós lakásfelújításra, és 1 milliós nyaralásra is. Az így okozott kár összességében több tízmillió forintra rúg, melyet utólag javarészt megtérített az anyacég.
Bár egy csalással vádolt ingatlanos, illetve egy pusztán rossz, hozzá nem értő ingatlanközvetítő között ég és föld a különbség, a fenti példa is jól mutatja mennyire felhígult a hazai ingatlanközvetítői szakma. A Pénzcentrum.hu korábban megjelent, "Csak a könnyű pénzre hajtanak a közvetítők" c. cikkében éppen arra kereste a választ, hogy mitől jó, illetve mitől rossz egy ingatlanközvetítő. Egy ugyanis biztos, ingatlanközvetítői piac jó ideig vonzotta a könnyű pénzre hajtó, szaktudás nélküli kóklereket. Ennek a trendnek azonban a válság végett vetett - az ingatlanárak, illetve a tranzakciószámok jelentős csökkenésével párhuzamban beindult a szakma tisztulása is.
"Az ingatlanos szakma nagyon interdiszciplináris. Egy jó ingatlanosnak egyszerre kell kicsit ügyvédnek, mérnöknek, befektetési tanácsadónak, pszichológusnak, és nem utolsó sorban jó értékesítőnek lennie. Mivel nagyon szerteágazóak ezek a területek, ezért a megfelelő szakmai felkészültség sok tanulást, és tapasztalatot kíván meg. A szakma gyakran szenved attól, hogy kívülállók egy ingatlanos szaktudásának csak nagyon kis részét látják, csak a jéghegy csúcsát, és könnyen gondolják azt, hogy ez nekem is menne. Sokan csak a gyors pénzkereseti lehetőséget látják benne, amit esetleg heti pár órában is tudnak végezni, holott az ingatlanozás, sok időt, energiát, és alázatot kíván" - mondta el cikkünkben Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezetője.
"A jó ingatlanos szerepe egyáltalán nem merül ki abban, hogy megmutatja az ingatlant az érdeklődőknek, vagy látogatásokat szervez az eladó lakásba. A közvetítőnek folyamatosan kapcsolatban kell állnia az ügyféllel, megismerni az igényeit és motivációit, felmérni a piacot, az ügyfél ingatlanjához hasonló ingatlanok keresletét-kínálatát, és rendszeresen visszacsatolni az értékesítési/vásárlási folyamat állapotáról. Ha a képességeken és a szaktudáson kívül három dolgot kellene kiemelnem, ami egy jó ingatlanos ismertetője lehet, a következők lennének: OKJ-képesítés, minél több ügyfélkontakt és minél nagyobb számú sikeresen teljesített megbízás" - vélekedett Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója.
A közvetítőkkel készült teljes interjúhoz KATTINTS IDE!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Véleményem szerint lassan, de biztosan tisztul a szakma. Jól mutatja ezt többek között az is, hogy az összes tranzakció között egyre nagyobb a közvetítői szakma részesedése. Ez mutatja a növekvő bizalmat, amire rendkívül vigyáznunk kell és épp a legnagyobbaké a legnagyobb felelősség. A kisebbek mára vagy eltűntek vagy egy szűkebb piaci területre specializálódtak, vagy pedig lokálisan, egyes kisebb régióban váltak ismertté. Mindazonáltal régóta hangoztatjuk, hogy szükség lenne egy ingatlan nyilvántartó rendszerre. Itt minden egyes tranzakcióról minden adatot el lehetne érni, akár azt is, hogy melyik közvetítő járt el az adott ügyben. Ez a szakma hírét is romboló számla nélküli ügyleteket is visszaszorítaná, jogtiszták, átláthatóak lennének a körülmények" - fűzte hozzá Ambrus Tamás, a Duna House országos értékesítési vezetője.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Jön egy fontos NAV-határidő, milliók múlhatnak rajta
- Magyar tudósok: döntő felfedezés a denevérkullancsokról
- A Balaton egyik nagyágyúja hatalmas sikereket könyvelhet el
- Készüljön némi fennakadásra, ha az Erzsébet híd felé visz az útja!
- Jön a hidegfront, hová tűnik az októberi nyár?
- Horribilis büntetést kapott a notórius szabályszegő horgász a Balatonon
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


