A németországi autógyárak kapacitásuk alatt működnek, a termelés jelentősen visszaesett.
Az első néhány órában az eredeti keret több mint négyszeresére érkezett igénylés, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az első nap felfüggesztett négy Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatot - tájékoztatta lapunkat az NFÜ.
Még a határidő lejárta előtt eldőlt a nemrégiben meghirdetett 34 milliárd forint keretösszeggel kiírt három energiahatékonysági pályázat sorsa, melyek komplex épület energiahatékonysági felújításra, épületek megújuló energia felhasználásának elősegítésére és a távhő szektor energetikai korszerűsítésére kínáltak lehetőséget.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján hasonlóan gyors felfüggesztésre lehet számítani a következő napokban megnyíló további két, 18,5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett megújuló energia alkalmazásán alapuló pályázati konstrukciókra.
Megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés című kiírást a tegnapi nappal szintén felfüggesztette az NFÜ, melynek oka ugyanúgy a rendelkezésre álló 16,5 milliárd forintos keret valószínűsíthető kimerülése. Hétfőn ugyanis már több mint 260 százalékos igény látszódott. A jogszabálynak megfelelően 2013. február 20. szerda éjfélig postára adott pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elbírálja, a bírálat eredményéről a döntést követően a pályázókat tájékoztatja.
Az utóbbi időszakban több hasonló programot is fel kellett függesztenie az NFÜ-nek forráskimerülés miatt, ami jól mutatja, hogy a pályázók is érzik a 2007-2013-as tervezési időszak végének közeledtét.

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


