21 °C Budapest

Újabb teher a lakásbérlőknek: áremelés a láthatáron

Pénzcentrum
2012. október 2. 15:04

Országszerte rendeznék a szociális bérlakások helyzetét. Legalábbis erre utal, hogy számos önkormányzat a lakbér növelését, és a szociális lakbértámogatás csökkentését tervezi.

Egységesen 3,9 százalékkal emelkedne a lakbér 2013. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló lakásokban; a vonatkozó rendeletmódosításról szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.


Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indítványában a 3,9 százalékos, vagyis a 2011-es inflációs mértéknek megfelelő emelést határozott meg. Ez egy összkomfortos, szociális alapon bérbe vett lakásnál négyzetméterenként 336 forint havidíjat tenne ki, míg egy piaci alapon kiadott összkomfortos lakás esetén négyzetméterenként 873 forintos havi költséggel járna - olvasható az előterjesztésben.

Korábban: "Szuperolcsó bérlakások: ilyen ház még nem volt Magyarországon"

A javaslatban újdonság, hogy a nem szociális alapon bérlő lakóknál megszűnne az a feltétel, miszerint a bérlőnek 12 hónapra előre, egy összegben kell megfizetnie a lakbért. Ehelyett beépülne az óvadék intézménye, vagyis hathavi összeg befizetése esetén lehetne újabb öt évre kivenni egy lakást. További feltétel, hogy az érintettnek ne legyen hat hónapot meghaladó lakbér- és rezsitartozása.

Áremelés Egerben is

Szigorítás Pécsett
Akár egyhavi tartozás után is fel lehet mondani a bérleti szerződést az önkormányzati bérlakásokban - döntött a pécsi városvezetés. Korábban a gyakorlat 6 hónap volt.

Növekszik a lakbér és csökken a szociális lakbértámogatás a jövő év elejétől Egerben. A polgármesteri hivatal médiareferensének közlése szerint az intézkedést az indokolja, hogy az önkormányzat, évente megközelítőleg 100 millió forinttal többet költ a bérlakásokra, mint az azok bérbeadásából a városi kasszába befolyó lakbér.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ennek megfelelően 2013-tól 20 forinttal, azaz 520-ról 540 forintra emelkedik a négyzetméterenkénti lakbér, ami az elmúlt egy év fogyasztói árindexéhez képest még mindig mérsékeltebb, csupán 4 százalékos drágulást jelent - modta el Zentai László.

Ugyanakkor 5 százalékkal, vagyis lakásonként évi 10 ezer és 23 ezer forint közötti összeggel csökkenti az önkormányzat a szociális lakbért fizetők lakbértámogatását. A sajtóreferens szerint mindez a kedvezmények mérséklése után is kiemelt támogatást jelent az önkormányzati bérlakásban élőknek és összességében a város mintegy 200 millió forinttal segíti az egri polgárok lakhatását.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm