Ilyen lakásokat bérelnek idén az egyetemisták

Pénzcentrum
2012. augusztus 29. 19:02

A finisébe érkezett a felsőoktatásba jelentkezők albérletrohama augusztusban. A Duna House adataiból az derül ki, hogy inkább a nagyobb méretű, többszobás lakások kerültek fókuszba, amelyeket többen összeállva vettek ki a leendő hallgatók.

A Duna House összehasonlította a 2012 első féléves albérleti piac adatait az augusztusi értékekkel, amely így megmutatja, hogy a szokásos bérlakás forgalomhoz képest milyen eltéréseket hozott a felsőoktatásban szeptemberben kezdők rohama. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a diákok egy része a kis garzonlakásokat kereste, mások többen összeállva igyekeztek nagyobb, többszobás lakást kivenni, amely így egy személyre bontva gazdaságosabb variáció.


Az elemzés meglepő eredménnyel szolgált a közvetítő cég véleménye szerint, ugyanis idén feltűnően többen választották a közös albérleti megoldást, amely a 70 nm-nél nagyobb, többszobás lakást kínáló tulajdonosoknak kedvezett. Amíg az év első felében a 70 nm-nél nagyobb lakások forgalma a teljes piac 43%-át tette ki, addig augusztusban ez az érték 53%-ra ugrott fel, ami a kategória 23%-os emelkedését jelenti.

A 70-110 nm közötti (augusztusban látványosan keresettebb) méretkategória átlagos szobaszáma 2,9 volt. Ez a szokásos piaci átlagnál, amely 2,1, nagyjából egy szobával mutat többet. Mindez nem volt hatással az épület típusának preferenciájára, ugyanis az év első felében éppúgy 22% volt a panelek forgalma a téglalakások mellett, mint augusztusban.

Az intenzív forgalom azonban nem volt hatással az árakra. Budapesten például a Duna House hálózata augusztusban a szokásos havi mennyiség dupláját közvetítette, amelyen belül a 70-110 nm közötti bérlakások ára nemhogy nőtt volna, hanem kicsit még csökkent is. Az érintett mérettartomány átlagos havi bérleti díja az első félévben a fővárosban 117 ezer forint volt, míg augusztusban ugyanez az átlag 108 ezerre csökkent.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18