6 °C Budapest

Padlón az árak? Mikor vegyünk új lakást

2011. november 8. 14:05

Jókora ütést mért a válság az ingatlanpiacra is, néhány év leforgása alatt mintegy 20-30 százalékos árzuhanás is megfigyelhető volt. Nagy kérdés azonban mikor érjük el a mélypontot és indulnak el felfelé a lakásárak. Vajon érdemes most lakást venni?


A lakáspiac helyzetéről és kilátásairól beszélgetett Földi Tibor, a Cordia Magyarország Zrt. vezérigazgatója, Horváth Áron, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont vezetője, Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője, illetve Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője a VII. Portfolio.hu Property Investment Forum-on.

Bár pesszimista hangulat uralja az ingatlanpiacot, s így a lakáspiacot is, a szakértők véleménye szerint ugyanakkor elértük a mélypontot. Földi Tibor pozitív, de egyelőre nem áttörő változást lát például az újlakások piacán. Horváth Áron ugyanakkor úgy látja, hogy csak az áremelkedés indult be, a használatbavételi engedélyek darabszámának alakulása egyelőre nem mutat bíztató képet.

Valkó Dávid pedig hozzátette, hogy 2008-tól 2011. I. félévig országosan 12 százalékos árcsökkenés volt, de ebből az utolsó egy évre már csak 2 százalék jut, tehát lassul a csökkenés üteme. Elmondása szerint a külföldiek valószínűleg azért maradnak még távol a magyar piactól, mert - bár a forintgyengülés őket támogatja - az általuk korábban keresett belvárosi területeken nagy arányú árcsökkenés ment végbe, és így még most sem tartják perspektivikus befektetésnek.

Ditróy Gergely (Portfolio.hu), Földi Tibor, Horváth Áron, Déry Attila, Valkó Dávid


A kényszerértékesítések is egyre jellemzőbbek a piacon - mondja Déry Attila. Elmondása szerint az OC portfóliójának mintegy 10 százaléka végtörlesztés miatti kényszerértékesítés, ami igen jelentős mértékű a korábbi években tapasztaltakhoz képest. Mint azt a vezető elemző elmondta; ezen ingatlanok esetében a piaci árfolyam és a végtörlesztési árfolyam között akár 20-25 százalékos eltérés is lehet, mely különbség az alku alapját képezi. Ugyanakkor az, hogy ez pontosan milyen áresést generál egy-egy ingatlan esetében, egyelőre nem ismert - mondta el az elemző.

Ez az áresés ugyanakkor a végtörlesztés miatt egyre nagyobb számban piacra kerülő ingatlanok miatt tovább növekedhet, volumene egyelőre azonban meghatározhatatlan - mondja Horváth Áron. Földi Tibor elmondása szerint ugyanakkor a végtörlesztésnek szerencsére nincs túl nagy hatása az újlakás piacra.

A rendezvényen felszólaló szakértők egyöntetű véeménye szerint az újra bevezetett szocpol intézménye, illetve a kamattámogatott hitelek mozdíthatják el a mélypontjáról a lakáspiacot. Déry Attila inkább a kamattámogatásban lát nagyobb potenciált, hiszen ez a rendszer - mint mondta - már sikerrel vizsgázott a 2000-es évek elején, azonban trendfordító hatása még ennek ellenére sem lesz a lakáspiacon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az OTP Jelzálogbank elemzőjének álláspontja szerint, a szocpolban és a kamattámogatásban benne lesz valószínűleg a "lazítás", szélesebb körre kiterjesztés lehetősége, ha úgy teljesít a gazdaság, tehát idővel egyre inkább hozzájárulhatnak a lakáspiac magára találásához. Földi Tibor véleménye szerint az ingatlanadó ugyankkor mind az új, mind a használtlakáspiacnak beverheti az utolsó szeget a koporsójába. A vezérigazgató szerint egyébként az áfacsökkentés jelentené a kiutat a jelenlegi helyzetről.

A budapesti újlakás piac 2009-ben elérte a mélypontot, azóta évente mintegy 20 százalékos emelkedést mutat a kereslet - mondja Földi Tibor. Horváth Áron szerint amint regenerálódik a magyar gazdaság, amint élénkül a foglalkoztatás, nőnek a fizetések, növekedési pályára állhat az ingatlanpiac is. Véleménye szerint ugyanakkor először az újlakásárak, illetve fejlesztések állnak majd növekedési pályára, hiszen ez a szegmens a legrugalmasabb jelenleg a piacon. Valkó Dávid némileg borúlátóbb a jövőt illetően, véleménye szerint lassú csökkenés várható a lakásárakat illetően.

Déry Attila szerint most két fontos tényező játszik szerepet a lakáspiac regenerálódása szempontjából. Az egyik a végtörlesztés, a másik pedig a kényszerértékesítések. Elmondása szerint ugyanakkor, ha jól működik a kvótarendszer, akkor nem lesz nagy gond, s növekedési pályára állhat a szektor.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem