11 °C Budapest

Kiszámoltuk: ennyiből újíthatod fel a fürdőszobát

2011. november 1. 08:07

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki fürdőszoba felújításra adja a fejét. A fürdőszoba renoválása ugyanis a lakásfelújítás egy speciális területe, a helyiség átalakítása - hasonlóan a konyhafelújításhoz - rengeteg pénzt emészthet fel. A Pénzcentrum.hu most elkalauzolja olvasóit a szaniterek, s a hidegburkolatok világába és megmutatjuk milyen buktatói is lehetnek a fürdőszoba átalakításának, s nem utolsó sorban kiszámoljuk, mennyi is az annyi.

Bár a fürdőszoba jellemzően az otthonunk legkisebb helyisége (Egy közelmúltban végzett kutatás szerint az IKEA vásárlóinak több mint fele alig 3-6 négyzetméteres fürdőszobával rendelkezik. A vásárlók szintén jelentős része tisztálkodik nap, mint nap 6-10 négyzetméteren, míg az igazán nagy vagy igazán kicsi alapterületű fürdőszobák aránya egyaránt elenyésző, 10 százalék körüli.), ennek ellenére a helyiség átalakítása rengeteg pénzt emészthet fel.

Természetesen egy fürdőszoba átalakítása a legtöbbször jóval több munkát, s gondot jelent, mint azt előre gondolnánk. Amennyiben a meglévő burkolatok, illetve a könnyen mozdítható szaniterek cseréjében gondolkodunk a felújítás különösebb bonyodalmat nem szokott okozni. Érdemes azonban megjegyezni, hogy legtöbbször a régi burkolat megbontása után kerülnek elő azok a rejtett hibák, például elöregedett víz-, illetve lefolyócsövek, amelyek javítása, cseréje már körültekintő tervezést igényel. Arról nem is beszélve, hogy egy feltárt hiba javítás nélküli visszaburkolása utólagosan csak jelentős többletmunkával, s még több pénzzel orvosolható.

Gáz, víz, villany...

Amennyiben teljes felújításban gondolkodunk, a legtöbb előkészítést, s odafigyelést a burkolat alatt megbúvó gépészeti rendszerek kiépítése igényli. Különös figyelmet kell fordítani, a napjainkban sajnos igencsak megbonyolított és sokszor bosszantóan sok ügyintézést igénylő fűtési (gáz, kémény) rendszer kialakítására. Például egy egyszerű vízmelegítő lecserélése is irreálisan nagy összeget emészthet fel, amennyiben nem a jelenlegi szabályozásnak megfelelő a meglévő rendszer kialakítása.

felújítás helyett
Az egyik legegyszerűbb és leginkább pénztárcakímélő megoldás, ha kifestesz. Mivel általában a magyar fürdőszobák alapterülete kicsi és nagyrészt csempézve vannak, így a festés igazán nem kerül sokba. Egy új színvilággal pillanatok alatt megváltoztathatod és felfrissítheted a megunt helyiséget. Jó megoldás lehet az is, ha lecseréled a különböző fürdőszobai textíliákat, vagyis a törölközőket, fürdőszobaszőnyeget, valamint a zuhanyfüggönyt. Ha egy kicsit vastagabb a pénztárcád érdemes egy kicsit tovább menned. A fürdőszoba kiegészítők lecserélésével (szappantartó, szennyestároló, szemeteskosár) szintén nagy változáson eshet át a fürdő, s így nem kell belavágnod az igen költséges és fárasztó felújításba.


A gázvezeték legapróbb megváltoztatása is engedélyhez kötött, így a pár tízezer forintba kerülő munkálatokért akár százezer forintos tervezési, illetve engedélyeztetési díjat is kifizethetünk, ha nem kerülhető el a felújítás során a meglévő kiállások módosítása. Amennyiben villanybojlerben gondolkodunk, valamivel egyszerűbb helyzetben vagyunk, hiszen ilyenkor nincs szükség a költséges engedélyeztetési eljárásra. Ha eddig villanybojler szolgáltatta a meleg vizet nem nagyon éri meg azt lecserélnünk gázüzemű társára, hiszen a gáz bevezetés akár további 100-150 ezer forinttal is terhelheti a büdzsénket.

A vízkiállások megváltoztatása általában nem okoz gondot, azonban a csatorna bekötések áthelyezését körültekintően kell megtervezni, hogy a szükséges, minimális lejtés biztosítva legyen. Egy csap áthelyezéséért hozzávetőlegesen 8-10 ezer forintot kér el egy vízvezeték szerelő. Érdemes megjegyezni, hogy egy átlagos méretű (5-7 nm) fürdőszoba teljes meglévő víz-, csatornarendszerének cseréje sem kerül többe, mint 80-100 ezer forint.

Egy fürdőszoba elektromos hálózatának kiépítése vagy megváltoztatása, szintén nem a legnagyobb költséggel járó munka egy teljes renoválás esetében. Általában 40-50 ezer forint elegendő a korszerű rendszer kiépítésére. Itt is elmondható, hogy érdemes pontos felmérést készíteni a helyiség adatairól, amikor a fürdőszoba berendezését tervezzük, hiszen apróságokon múlhat a tökéletesség. Különösen kritikus pontjai a fürdőszobának a villanykapcsoló, a mennyezeti világítás helye, valamint a különböző csatlakozók elhelyezése. Amennyiben régi, jellemzően nem szigetelt, alumínium vezetékek vannak a helyiségben, mindenképp ajánlatos ezek cseréje a felújítás alkalmával.

Ugyanakkor a fürdőszobában különös gondot kell fordítani a megfelelő világítótestek kiválasztására is. A víznek, párának kitett helyekre csak a megfelelő védettségű lámpákat szabad felszerelni. Egy fürdőszobában a mennyezeti általános világítás mellett a tükör megvilágítására kell különös figyelmet fordítani, amelyet különböző hangulatvilágítások egészíthetnek ki.

Festés, Burkolás

A gépészeti rendszerek felújítása után következik a falak és padló helyreállítása, valamint a festés illetve a burkolási munkák. A padlóburkolatok kiválasztásánál mindenképp érdemes arra ügyelni, hogy a fürdőszobai használatnak ellenálló, lehetőleg még vizesen sem csúszós burkolatot válasszunk, s ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a helyiségben elengedhetetlenek a különböző hidegburkolatok. Burkolatot már találhatunk 1-2 ezer forintért is, azonban minőségi kerámia vagy gres lapot már jóval drágábban, valahol 6-8 ezer forint körül kínálnak a különböző kereskedések. Sokat spórolhatunk azonban, ha végigjárjuk a különböző szalonokat, ugyanis kifutó vagy megmaradt termékek esetén akár felső kategóriás burkolathoz is igen kedvező áron juthatunk hozzá.


Fontos megjegyezni, hogy a burkolási munkák megkezdése előtt sokszor szükséges az aljzat, illetve a fal hibáinak kiegyenlítése is. Ennek költsége hozzávetőlegesen 1500 forint négyzetméterenként. Ha kijavították a padlózat és fal hibáit és már megvásároltuk a nekünk tetsző burkolatokat, megkezdődhet a járólap, illetve a falra választott csempe lerakása. A burkolási munka ára körülbelül 2500-3000 forint négyzetméterenként. Ebben az árban többnyire már benne van a lerakáshoz szükséges ragasztóanyag, valamint a fugázóanyag költsége is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A festési munkálatokat 1200-1500 forintos négyzetméter áron lehet számolni, ehhez viszont még hozzá kell számolni az alapanyag árát. Egy négyzetméterre elegendő festéket már 100-200 forinttól lehet kapni, de mindenképp érdemes a fürdőszobában lemosható, latex alapú festéket alkalmazni, azonban ennek ára négyzetméterenként már valahol 500-600 forint körül mozog.

Kád vagy zuhanyzó?

A műszaki nehézségek leküzdése után már csak a felfoghatatlanul széles kínálat okozhat fejfájást minden lelkes felújítónak. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy általában nagyon sok funkció zsúfolódik be ebbe a kis helységbe. Az IKEA felmérése szerint a háztartások többsége (87 százalék) fürdőkáddal rendelkezik, illetve a 72 százalékuknál a mosógép is ebben a helyiségben találhtó. Ezáltal a hely optimális kihasználása különösen fontos a fürdőszobában. Éppen ezért a belsőépítészeti-lakberendezési tudásnak nagyobb szerepe van a fürdőszobában, mint azt a legtöbben gondolnák.

Az ezerféle szaniter, burkolat és egyéb kiegészítők kiválasztása rengeteg utánajárást igényel. Sokat segíthetünk magunkon, ha előre behatároljuk azt az ár/érték kategóriát, amelyből válogatni akarunk. Ebben az esetben is igaz, hogy az irreálisan olcsó termékek jellemzően műszaki paramétereikben nem érik el a megkívánható szintet. A vásárláskor lehetőleg minden beépítendő terméket személyesen is érdemes megnézni, sohase bízzunk az interneten megjelenő képekben.

Általánosságban elmondható, hogy a különböző szaniterek (kád, zuhany, mosdó, wc), illetve a csaptelepek ára egyaránt nagyjából 10 ezer forintról indul és természetesen a kereskedők kínálatát látva megállapítható az is, hogy árak tekintetében határ a csillagos ég. Mint ahogy azt korábban említettük, érdemes nem a legolcsóbb termékeket választanunk, hiszen később rengeteg bonyodalmat okozhatnak a nem megfelelő termékek. A legolcsóbb szaniterek esetében sok bosszúságot okozhat például, hogy a porcelán védőréteg nem tökéletes, s így azok felülete könnyen megrepedezhet. A pár ezer forintos csaptelepek megvétele szintén pénzkidobás, hiszen 2-3 hónap alatt kikopik-elnyíródik a betét, hangos lesz, s mehetünk megint a kereskedésbe újat venni.

Befektetésnek sem utolsó

Figyelembe véve a fent említett rengeteg költséget, megállapítható, hogy 1 millió forint alatt nehezen úszható meg egy fürdőszoba felújítása. Sokan, akik lakásfelújításra vállalkoznak és rögtön a fürdővel kezdik a munkálatokat, utána be is fejezik a renoválást, mert belefáradnak a felújítás kellemetlenségeibe, az elhúzódó munkálatokba és nem utolsó sorban elfogy a félrerakott pénz is. Ugyanakkor egy jól kivitelezett, minőségi anyagok beépítésével elkészült fürdőszoba növelheti az ingatlan értékét, főként, hogy egy átlag magyar fürdőszoba élettartama átlagosan 15-20 év.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem