A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az EECDC pénteken közzétett adatai szerint.
Támadással fenyegető leveleket küldött csütörtökön hat település 27 iskolájának a kelet-spanyolországi Valencia tartományban egy mentálisan zavart férfi, akit a hatóságok már őrizetbe vettek - közölte José Antonio Rovira, a régió oktatási tanácsosa.
A tájékoztatás szerint Turís, Yátova, Chiva, Cheste, Bunol és Siete Aguas településeken elővigyázatosságból több mint 11 ezer diákot evakuáltak az oktatási intézményekből. Az értesített hatóságok átvizsgálták az iskolákat, de nem találta sem robbanószerkezetet sem más fegyvert.
A reggeli órákban beérkezett e-mailekben a fenyegető úgy fogalmazott, hogy "a lehető legtöbb embert meg akarja ölni", és egy 764 néven ismert online pedofil csoport tagjaként azonosította magát. José Antonio Rovira elmondta: a férfi aláírta a leveleket, ezért a hatóságok nem adtak hitelt a fenyegetésnek, de a gyerekek biztonsága érdekében a tanítás felfüggesztéséről és az intézmények kiürítéséről döntöttek.
Az e-maileket egy 23 éves férfi küldte, akit már ismertek a hatóságok, és egy pszichológiai gondozóközpontban fogták el Paterna településen, tettét beismerte.
Nagyjából egy hónapja hazánkban is sorra derült ki, hog iskolák fenyegető e-maileket kaptak bombariadóról, a témában megjelent cikkeink:
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







