Egy éven belül immár másodszor kellett iskolák százait kiüríteni Cipruson bombafenyegetések miatt - közölte kedden Kiriaki Lambrianidu rendőrségi szóvivő a RIK ciprusi rádiónak nyilatkozva.
A történtekről az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezetét, az Europolt is tájékoztatták.
A fenyegető üzenetek írója egyebek között úgy fogalmazott, hogy Allah nevében "vérrel fogjuk mosni arcotokat" és "el fogjuk foglalni Európa földjének minden centiméterét" - írta a Cyprus News hírportál, amely közzétette a görögül, de nyelvhelyességi hibákkal írt emailt.
Már tavaly májusban is iskolák százait kellett evakuálni hasonló fenyegetések miatt. Akkor sem találtak semmi veszélyforrást.
Több mint 1200 panasz érkezett tavaly az oktatási ombudsmanhoz, a bejelentések jelentős része pedagógusok bántalmazó, megalázó viselkedése, és kortárs erőszak miatt született.
Új békejavaslatok érkeztek Oroszországhoz az ukrajnai háború rendezésére, amelyek a mélységi támadások leállítását és a harcok mindössze négy régióra történő korlátozását szorgalmazzák.
Miközben Moszkva egy feltételezett, ukrán területi engedményeket is tartalmazó alkut kér számon, Washington és az amerikai diplomáciai vezetés tagadja a megállapodás létezését.
A Reuters beszámolója szerint a két ország védelmi minisztere vasárnap Szöulban megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget nukleáris leszerelése mellett.
JD Vance amerikai alelnök egy televíziós interjúban kijelentette, hogy az Egyesült Államok mindenképpen győztesen kerül ki az iráni nukleáris tárgyalásokból.
A Duna vízhőmérsékletét folyamatosan mérik, az üzemeltetéssel kapcsolatos döntések pedig minden esetben a mért adatok, valamint a hatályos jogszabályok alapján születnek meg.
Ukrán dróntámadás érte szombat hajnalban a volgográdi fegyvergyárat, amely egyebek mellett nukleáris fegyverek hordozóeszközeihez is gyárt alkatrészeket.
Az MVM hangsúlyozta, hogy erőművei felkészültek a nyári csúcsidőszakra, a rendszer működését folyamatosan figyelik, és rendkívüli beavatkozásra jelenleg nincs szükség.
Az Európai Bizottság friss elemzése alapján az uniós helyreállítási alap digitális beruházásai a vártnál jóval nagyobb, mintegy kétszeres gazdasági növekedést eredményeznek.
A nacionalista körök szerint az Egyesült Államok közvetítésével zajló béketárgyalások zsákutcába jutottak, a Kreml azonban egyelőre ellenáll a nyomásnak.