A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken.
A 2023/2024. évi tanévtől kezdődően a szakképzésben önálló jogszabály határozza meg a tanév rendjét - tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán. A közlemény szerint az új rendszer bevezetését többek között olyan, a szakképzés jellegéből adódó eltérések indokolják, mint a nyári szakmai gyakorlat vagy a duális képzés.
Azt írták, a szakképzési törvény 2023 tavaszi módosítása megteremtette annak jogalapját, hogy a szakképzésben is önálló jogszabály határozza meg a tanév, a tanítási év rendjét. A korábbi szabályozás szerint a szakképző intézményekben megegyezett a tanév rendje a köznevelési intézményekével. Az új rendszer bevezetését a szakképzés jellegéből adódó eltérések indokolják.
Legfontosabb különbség, hogy a szakképzésben a tanulók nyáron szakmai gyakorlaton vesznek részt, amit eddig a közneveléssel megegyező tanrend nem vett figyelembe. Továbbá vannak olyan sajátos, a szakképzés egészét érintő események, specialitások, oktatásszervezési lehetőségek és igények, amelyek egységes szabályozása miniszteri rendeleti szinten indokolt - tette hozza a tárca.
Hangsúlyozták: a rendelet lehetőséget ad a 2023/2024. tanév kereteinek, a szakaszainak, valamint a szünetek és vizsgaidőszakok időpontjainak rögzítésére. Mindez segítséget nyújt a szakképző intézményeknek a következő tanév megfelelő előkészítéséhez és lebonyolításához, a tanulóknak és a szülőknek a következő tanévre való megfelelő felkészüléshez és tervezéshez.
Az önálló szabályozás a szakképzési sajátosságok mellett a köznevelés rendszerével történő összhang érdekében megerősíti, hogy a felvétel és a beiratkozás, a tizedik évfolyamos mérések, valamint az érettségi vizsga időszaka a szakképzésben és a köznevelésben továbbra is azonos, a köznevelési szabályozáshoz igazodó marad - olvasható a közleményben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







