Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
A közoktatásban dolgozó pedagógusok legnagyobb része 50 év fölötti, alig vannak 30 év alattiak a szakmában – derült ki a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adataiból, amit a Népszava jelentetett meg.
Sok olyan iskola van, ahol nincs 20–29 év közötti pedagógus, a 30–39 évesek aránya tíz százalékkal csökkent, már csupán 16 százalékban vannak jelen a közoktatásban. A 20–29 éves tanárok alig, mindössze 7 százalékos arányban vannak jelen a szakmában – derült ki a lap által közölt kutatásból.
Európában hazánkban a legalacsonyabb a 30 éven aluli pedagógusok aránya, a tanárok átlagéletkora pedig 53 év. Ezt támasztja alá a friss kutatás, ami szerint itthon a tanárok legnagyobb része, 40 százaléka, 58,3 ezren a 50–64 éves korosztályba tartozik. A 40–49 év közöttiek 46,2 ezren vannak, a fiatalabb, 30–39 éves korcsoportból 23,5 ezren dolgoznak a területen, a 20–29 évesek közül még kevesebben: 11,3 ezren vesznek részt a gyereke oktatásában.
Településekre bontva Budapesten dolgozik a legtöbb fiatal tanár, de itt is a kollégáik fele 50 év feletti.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság-Tudományi Intézete idén publikált A közoktatás indikátorrendszere 2021 című kiadványa is ezt támasztja alá. A 2010–2019-es időszakot elemezve megállapította, hogy a közoktatási rendszer egyre idősebb pedagógusokat foglalkoztat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tanárképzésre is egyre kevesebben jelentkeznek, idén csupán 12 ezren, ami a tavalyi felvételizők létszámához képest ezer fővel kevesebb. Ráadásul a diplomáig eljutók csupán fele marad a szakmában. A pályakezdők egy százaléka nem képes pótolni a nagyjából tízszer annyi nyugdíjba vonulót.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







