16 °C Budapest
Child with protective face mask during COVID-19 pandemic

Itt van Kásler Miklós utasítása: ilyen szabályok lesznek az iskolákban

2021. szeptember 1. 10:46

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere augusztus 25-én írt levelet az iskolák igazgatóinak, amelyben elmondta, hogy szeptembertől jelenléti oktatás kezdődik az iskolákban, és több korlátozáson is lazítanak majd.

Az előző félévhez képest a szabályok sokkal lazábbak lesznek az idei tanévben, több, májusig érvényes iskolai eljárásrendben szereplő intézkedést helyeztek hatályon kívül. Központi utasítások híján viszont növekedik az iskolák önállósága, alkalmazhatnak helyben saját szabályokat is, csak úgy, mint az óvodák.

Köszönhetően az elmúlt időszak közös erőfeszítéseinek és a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezésnek szeptembertől jelenléti oktatás kezdődik az iskolákban.

- írta levelében az emberi erőforrások minisztere, amelyet a Telex közölt.

A főbb központi ajánlások közül több változott. Az iskolákban továbbra is időszakonkénti alapos fertőtlenítő takarítást kell végezni, a maszk viselése azonban nem kötelező az iskolákban, de ahogy a levél fogalmaz

a maszkviselést megtiltani nem lehet.

A hőmérés is elmarad, bár több iskolában állítottak fel testhőmérsékletet mérő kapukat, reggel most erre mégsem lesz szükésg. A védőtávolságról szóló előírást Kásler Miklós feloldotta, ettől függetlenül az iskolák dönthetnek úgy, hogy mégis alkalmazzák ezt. Osztálykirándulások és tanulmányi kirándulások belföldön lehetnek, ráadásul szeptembertől ottalvós, többnapos kirándulást is szervezhetnek az iskolák.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra is azt javasolja, hogy beteg gyermek ne menjen iskolába, valamint a fertőzött diákokat haladéktalanul el kell különíteni, és értesíteni kell a szülőket, valamint a Járási Hivatalt és a minisztériumot.

A legnagyobb változás azonban az iskolai hiányzásokra vonatkozik. A szülő ugyanis csak alapos indokkal veheti ki a gyerekét az iskolából, ezt az iskolaigazgató döntése alapján lehet csak a járványhelyzetből fakadó igazolt hiányzásnak tekinteni. Az előző tanévben sok szülő az iskolák megnyitása ellenére sem engedte iskolába a gyerekét, mivel attól tartott, hogy a gyerekek megfertőzhetik a még beoltatlan családtagokat. Ez most nem lesz ilyen egyszerű. A miniszteri levél hivatkozik az alapvető jogok biztosának megállapítására, aki szerint

a tanulói hiányzásnak a járványhelyzetre tekintettel általánosan előre meg nem határozott időtartamra történő szülői igazolása nem tekintendő automatikusan alapos indoknak, minden ilyen szülői-gondviselői kérelmet a döntésre jogosult intézményvezetőnek a kérelmező körülményei és a járvány alakulásának függvényében aktuálisan kell mérlegelnie, és időszakonként felül kell vizsgálnia.

Az igazgatóknak az ilyen szülői kérelmek elfogadásakor azt kell mérlegelnie, hogy fennáll-e a reális veszélye annak, hogy a diák megfertőződhet az iskolában, az iskolába menet, vagy megfertőzheti a vele egy háztartásban élőket. Az igazgatónak azt is figyelembe kell vennie, hogy a gyerek otthonmaradása esetén megfelelő felügyelet alatt áll-e.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem