A 14 év alattiak mellett – előzetes regisztrációval – a csoportok kísérői is díjmentesen utazhatnak.
Az idén 26 ezer 726 diák érettségizett szakmai ismeretekből, ebből 1986 fő emelt szinten, ami több mint nyolc százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint a legtöbben az idén is informatikai ismeretekből vizsgáztak, de változatlanul magas a közgazdasági és kereskedelmi ismeretekből érettségizők száma is.Emelt szinten jelentős erősödést mutat a mezőgazdasági és a turisztikai terület, ahogy az egészségügyi és rendészeti tantárgyakból vizsgázók száma is növekedett - fűzték hozzá.
A szaktárca várakozásai szerint a 2020-ban induló 5 éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés, amely úgy teszi majd lehetővé a biztos megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzését, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is. Az ITM hangsúlyozta, a magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberre van szükség minden
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







