Íme hat egyszerű lépés, amely gördülékenyebbé teheti a családok számára a tanév első időszakát.
Az iskolai lemorzsolódások csökkenésének irányába mutatnak a korai iskolaelhagyás megelőzését szolgáló jelzőrendszer első adatai - írta a Magyar Hírlap.
A Köznevelési Információs Rendszer (KIR) honlapján is olvasható adatok szerint - a 2016/2017-es tanév második félévéről szolgáltatott információk alapján - a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók aránya országosan 10,85 százalék. Ez jó előjel is lehet, ugyanis tavaly még - az európai uniós statisztikai hivatal szerint - 11,6 százalék volt Magyarországon a korai iskolaelhagyás rátája.
Magyarország más uniós tagországokhoz hasonlóan vállalta, hogy az évtized végéig 10 százalékra csökkenti a lemorzsolódást, vagyis hivatalos definíció szerint az oktatást-képzést középfokú végzettség, illetve szakképzettség nélkül elhagyó, 18-24 évesek arányát saját korosztályukon belül.
A lap emlékeztet arra, hogy a kormány cselekvési tervet dolgozott ki a képzettség nélküli iskolaelhagyás visszaszorítására, ennek része a kora gyermekkori prevenció - beleértve a kötelező óvodáztatást is -, az ágazatközi, illetve helyi együttműködés javítása, valamint a kiemelten érintett oktatási intézmények fejlesztése.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







