A mai kvíz során különböző kategóriákban merülünk el, neked azt kell megtippelned, mennyi darab, vagy hány fő található Magyarországon az adott csoportban.
A kormány pénteken benyújtott a parlamentnek egy módosító javaslatot, ami a foglalkoztatási szabályokat érinti. A módosító alapján ezentúl nem csak a felajánlott munkalehetőséget, hanem a felajánlott képzési lehetőséget is kötelező lesz elfogadniuk a közmunkásoknak. A közmunkásoknak kötelező lesz részt venni a felajánlott képzésben, ha nem teszik, három hónapra ki kell őket zárni a közmunkából.
A módosító csomag emellett tartalmazza azt is, hogy az állam ezentúl megtéríti a tömegközlekedési eszköz igénybevételével felmerült utazási költségeket a közmunkásoknak, a lakóhelytől az állami foglalkoztatási szervig, illetve a foglalkoztatóig és vissza.
A javaslat szigorítja a munkabaleset bejelentése elmulasztásának jogkövetkezményét, a bejelentéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése érdekében. Ha a sérült munkavállaló elmulasztja a munkabaleset bejelentését, neki kell bizonyítania, hogy a baleset a munkavégzéssel összefüggésben történt.
A törvénymódosítás kiterjeszti a munkaügyi ellenőrzés hatályát a szociális szövetkezet tagjának tagi munkavégzésére, ami várhatóan csökkenti a visszaélések lehetőségét. A javaslat egyúttal megszünteti a foglalkoztatási szövetkezetet, mint szervezeti formát, mert az nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








