9 °C Budapest

Kőkemény kritikát kaptak az ingyenes tankönyvek

Pénzcentrum
2014. szeptember 3. 05:32

Az új tankönyvrendszerben már majdnem 730 ezer gyerek kapja ingyen a könyveket. De csak egy bizonyos összeghatárig állja az állam a könyveket, illetve csak abban az esetben nem kell utólag a szülőnek fizetni, ha sértetlenül jut vissza a könyv az év végén az elosztóhoz. De nem az ingyenességgel van gond, más problémák is adódtak az új rendszerrel kapcsolatban.

Elkezdődött a próbaév: élesben tesztelik a tanárok és a diákok idén az új tankönyvrendszert, amelyet már becsöngetés előtt számos kritika ért. Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) sajtószóvivője szerint az egyik leginkább aggályos terület a tankönyvek ingyenességének kérdése. Az állam kifizeti a maximum 12 ezer forintos normatív támogatást, csak a tankönyvcsomag, amit az iskola összeállít a diákoknak adott esetben, sokkal drágább. Így akár

5-10 ezer forintos pluszköltséggel kell számolniuk a szülőknek,

hiszen a például 20 ezer forintos csomag 12 ezer forinton túli árát nekik kell kifizetniük. Az ingyenesség egyébként abban az esetben sem valósul meg, ha az év során megrongálódik a tankönyv, a gyermek véletlenül beleír, vagy összekoszolja azt. A tanév végén vissza kell szolgáltatni az ingyenes könyveket, és amennyiben bármiféle hibát észlel a tankönyvelosztó, akkor kifizetteti a szülőkkel a könyv árát.

Keszei arra is felhívta lapunk figyelmét, hogy a kötelezően megvásárolandó tankönyvcsomagok által a szülők kényszervásárlókká válnak. Az MSZOE álláspontja szerint:

Nincs olyan jogszabály, amely kimondja, hogy kötelező a tankönyvet megvásárolni, és az abban lévő tartalmat megtanulni. A tanulók által elsajátítandó ismeretanyagot az iskola helyi tanterve tartalmazza, amely alapján a pedagógus tanmenetet készít, amit a tanítási órán köteles leadni (megtanítani, elmagyarázni).

Ráadásul az új tankönyvek egyelőre még nem véglegesek, az év tapasztalatai alapján átdolgozzák majd őket a fejlesztésért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) munkatársai. Így előreláthatólag a 2016/17-es tanévre válnak tartós tankönyvekké - tájékoztatott az új tankönyvekről a projekt szakmai vezetője Kojanitz László. A kísérleti tankönyvek koncepciói több egyetem által készített háttéranyagokon nyugszanak, amelyek egyrészt a korábbi problémák megoldására adnak javaslatokat, másrészt adaptálják a nemzetközi trendeket a hazai viszonyokra - hangzott el a könyveket bemutató tájékoztató napon. Emellett kitért arra is, hogy az OFI tantárgyanként 50-50 pedagógussal köt szerződést, akik a következő tanévben folyamatosan együtt dolgoznak a fejlesztésért felelős munkatársakkal, hogy az ő segítségükkel dolgozzák át a könyveket.

Az új rendszert pontosan ezen kísérleti jellege miatt is számos kritika érte. De sokan panaszkodtak amiatt is, hogy így elvész a tanárok szabadsága az oktatás terén, illetve szakmai hiányosságokat is véltek felfedezni. Például Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezete oktatási szakértője a Pénzcentrumnak elmondta:

az új tankönyvrendszer ellentétes mindennel, ami egy demokratikus oktatási rendszert jellemez. Az, hogy csupán két tankönyvből lehet az iskolának, a pedagógusoknak választani, azt eredményezi, hogy csak az tanítható, amit az állam jónak és helyesnek tart.

A kísérleti tankönyvek nincsenek szakmailag lektorálva, így nem tudni, mennyi hiba van bennük. Ez azért nem jó, mert a tanítás folyamata alatt fognak kiderülni a hibák úgy, hogy a diákok is szembesülnek velük.

A könyvek túl rövid idő alatt készültek el úgy, hogy nem is tudni, ki állította azokat össze.

- tette hozzá Szüdi. Emellett mivel a tankönyvek csak szeptember elsején érkeztek az iskolákba, a pedagógusok nem tudtak felkészülni belőlük, nagy a bizonytalanság részükről is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Pénzcentrum kérdésére elmondta, ők sem elégedettek a kötelező tankönyvekkel. Egyértelmű és végső ítélet természetesen csak akkor születhet a tankönyvekről, ha már elkezdtek tanítani ezekből, és a pedagógusok a gyakorlatban is megismerhetik a gyerekek reakcióit. Mint mondja:

Az már most is látszik, hogy vannak hibák a tankönyvekben. Ez egy országos éles teszt üzemmód, ami szeptember elsejétől zajlik.

Mendrey maga is gyakorló pedagógus, és véleménye szerint a könyvek tartalmának összeállításakor a tankönyvírói - részben politikai - szemlélet érvényesült ahelyett, hogy pedagógiai, tanulhatósági, taníthatósági - szempontokat vettek volna figyelembe.

Pedig a biológia, az irodalom, vagy a történelem tantárgyak különösképpen érzékenyek, így nem mindegy, mit látnak a könyvekben a diákok. Például az egyik ötödikes történelemtankönyv Hiszek az Úrban című fejezete nem összeegyeztethető a lelkiismereti vagy vallásszabadság alapvető emberi jogával.

Az sem feltétlenül kedvező hozománya az új tankönyvrendszernek, hogy nincs arra mód, hogy a diákok és a szülők egyéni érdekeit kiszolgálja. A kísérleti tankönyvek látványosabbak, tartósabbak, de a használhatóságukkal kapcsolatban maradtak még kérdések - mondta el lapunknak Mendrey.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem