11 °C Budapest
idős boldog öreg hölgy nő

Most kell nagyon résen lenni: aki szemfüles, annak 150 ezer forint ütheti a markát

2024. december 2. 19:32

Újra itt az év vége, így ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével - olvasható az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének közleményében.

Ahhoz, hogy a lehető legtöbb adóvisszatérítést megkaphassuk, az idei önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetéseink összegének – a munkáltatói hozzájárulást is beleértve – el kell érnie a 750 ezer forintot. Ennek a 20 százaléka ugyanis az a maximális 150 ezer forint, ami visszajárhat a személyi jövedelemadóból (szja). Persze a 750 ezer forintnál kevesebb éves megtakarítás esetén is jár a befizetések után számított 20 százalékos adóvisszatérítés, amiről szintén nem érdemes lemondani. Azok, akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak. Akik viszont, akik valamilyen okból nem fizetnek szja-t – például a 25 éven aluliak vagy a családi adókedvezményben részesülők –, értelemszerűen nem élhetnek az szja-visszatérítéssel.

Ahhoz, hogy az adóvisszatérítés zökkenőmentesen menjen, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) két kisokost is összeállított a tudnivalókról:

  • az adóvisszatérítéshez szükséges tennivalók itt érhetők el az ÖPOSZ honlapján,
  • azok pedig, akik az elmúlt években elmulasztották, hogy az szja-bevallásukban rendelkezzenek a visszatérítésről, itt találhatnak hasznos információkat.

Karácsonyi ajándék, nem csak önmagunknak

Azért, hogy minél jobban kihasználhassák a lehetőséget, az önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagoknak célszerű ellenőrizniük egyenlegüket, és szükség esetén – ha van rá módjuk – minél inkább feltölteni. Azoknak pedig, akik még nem tagok, de tudnak 750 ezer forintot mozgósítani, érdemes belépniük valamelyik pénztárba – ez online is könnyen, gyorsan, kényelmesen megtehető. Az utalásoknak az idei utolsó banki munkanapig, azaz december 31-ig kell beérkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak, azonban nem tanácsos a legutolsó pillanatig halogatni a befizetést.

Ha arra gondolunk, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű biztos hozamot nemigen tud más befektetés felmutatni, a pénztári egyenleg feltöltése egy önmagunknak adott karácsonyi ajándékként is felfogható. Sőt, mivel a pénztárakban kezelt megtakarítás pénztártípustól függően számos módon felhasználható, szeretteinkről is gondoskodhatunk ilyen módon

– hívta fel a figyelmet Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke.

Hogyan használhatóak fel a megtakarítások és az adóvisszatérítés?

Az szja-visszatérítés tetszés szerint megosztható a pénztári számláink között, de úgy is dönthetünk, hogy csak az egyikre kérjük a teljes összeget. Még lesz idő gondolkodni, hogy a visszakapott összeg a nyugdíj- vagy egészségpénztári megtakarításainkat gyarapítsa-e, mert erről majd csak jövő tavasszal, az szja-bevallás idején kell rendelkezni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azok számára, akik rövidebb távon szeretnék élvezni az szja-visszatérítés előnyeit, az egészségpénztár lehet a megfelelő választás, hiszen abból akár a hozzátartozók egészséggel összefüggő költései is fedezhetők, sőt, a gyermekvállalással és a beiskolázással járó kiadások, a felsőoktatás költségei vagy akár a lakáshitel-törlesztés szintén finanszírozható.

Azoknak pedig, akik hosszú távon gondolkodnak és főként az időskori megélhetésüket tartják szem előtt, célszerű majd a nyugdíjpénztári számlájukra kérniük a visszatérítést. A döntéshez nem árt tudni azt sem, hogy a tagság kezdetétől számítva tíz év után lehetőségünk van a számláról kifizetést igényelni, illetve a nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető. Mindemellett 2025 újdonsága, hogy a lakhatással kapcsolatos célokra is adómentesen felhasználható a nyugdíjpénztári megtakarítás, de ez a lehetőség csak a 2024 szeptember végéig felhalmozott összegeket érinti.

Ennek kapcsán Mohr Lajos hangsúlyozta: „Békében megfér egymás mellett a nyugdíjcélú öngondoskodás és a megtakarítások egy részének lakáscélú felhasználása. A pénztárak nem a felhalmozott megtakarításokból, hanem a befizetésekből működnek, ezt pedig nem befolyásolják a jövő évi esetleges kivétek. Minden esetben a pénztártagok egyéni döntésén múlik, hogy élnek-e a lehetőséggel, a kasszák felkészülten várják az érdeklődőket”.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13