Fontos nyugdíjas utalvány érkezik hamarosan postán. A tavaly küldött utazási utalvány 2026. március 31-ig érvényes, a most érkező pedig 2027. március végéig lehet felhasználni.
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az egy évtizede bevezetett támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az adott adóévben befizetett összeg 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot ír jóvá az ügyfél biztosítási számláján, amennyiben ezt az igényét az ügyfél külön feltűnteti a személyijövedelemadó-bevallásában. Az összeget a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül írja jóvá.
„Az adójóváírást a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell igényelni. Idén a pünkösd miatt május 21-ig lehet benyújtani az szja-bevallásokat, így aki még nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak maradt még ideje azt pótoltatni a biztosítójának ügyfélszolgálatán keresztül – mondta Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője. – Aki a bevallás benyújtását követően észleli, hogy elmulasztotta feltüntetni az igényét, ezt a lépését utólag, önellenőrzés keretében pótolhatja.”
Évről évre egyre kevesebben felejtik el az adójóváírás visszaigénylését, amiben szerepet játszik a NAV adóbevallási tervezetének egyre szélesebb körű használata: ebben ugyanis az adóhatóság automatikusan feltünteti a nyugdíjbiztosítási szolgáltatóktól beérkező adatokat is.
A visszatérítés elmaradását ugyanakkor a figyelmetlenségen kívül számos más tényező is okozhatja. Alacsonyabb jövedelmek esetében – főleg nagy összegű családi vagy más adókedvezmény igénybevétele mellett – előfordulhat, hogy az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz. Ilyenkor a jóváírás csökkentett mértékben valósul meg. Emellett előfordulhat az is, hogy az adózó adó- vagy járuléktartozást halmozott fel. Ebben az esetben a NAV a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2023 végén az MNB adatai szerint 485 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Fennállásának egy évtizede alatt jutott mára oda a piac, hogy a 4,8-4,9 milliós aktív korú népesség tíz százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással. A díjbefizetések összértéke az elmúlt év során közel 15 százalékkal, 126,7 milliárdról 145,5 milliárd forintra emelkedett. Az egy szerződésre jutó 300 ezer forintnyi befizetés ugyan minden korábbi év szintjét felülmúlja, de még mindig kevesebb mint a fele a maximális adókedvezményt biztosító évi 650 ezer forintos díjösszegnek.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






