0 °C Budapest
Kiakadt a nyugdíjas szervezet: már most megette az infláció a jövő évi nyugdíjemelést?

Kiakadt a nyugdíjas szervezet: már most megette az infláció a jövő évi nyugdíjemelést?

2021. november 29. 11:32 2 perc

Azonnali nyugdíjemelés-korrekciót szorgalmaz a NYUSZET, mivel szerintük a kormány jelentősen alábecsülte a jövő évi infláció mértékét. A szervezet 3 helyett legalább 4 százalékos nyugdíjemelést javasol.

"Magyarországon ma szinte mindenki tudja, hogy 2022-ben az infláció mértéke legalább másfélszerese lesz a költségvetési törvényben elfogadott 3 százaléknak. Tudta már az MNB is, amely a szeptemberi előrejelzésében 3,6-3,8 százalékot becsült a 2022. évi infláció mértékeként, ami – biztosra vehetjük –, decemberben tovább fog emelkedni" - közölte a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.

A NYUSZET szerint évek óta alultervezték a következő évi nyugdíjemelések mértékét, és év közben a nyugdíjasok hiteleztek az államnak.

Az év közbeni korrekciókból fakadó emeléseket így a menteközben elhunytaknak már nem kellett megfizetni, mivel erre vonatkozó kérvényekkel minden bizonnyal nem sokkal találkoztak

- hívták fel a figyelmet.

Felhívjuk a kormány és a parlament figyelmét, hogy a reálisan várható éves inflációnak megfelelően állapítsa meg a nyugdíjemelések 2022. évi mértékét, és ehhez illesztetten módosítsák a költségvetési törvényt! A 2022. évi 3 százalékos mértékű nyugdíjemelés helyett legalább 4 százalékos emelési mértéket fogadjanak el a törvény módosításával, mivel ez a nyugdíjasoknak jár és nem utólag csepegtetve, hanem az év elején odaadva

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- írta közleményében a szervezet, akik szerint "akkor amikor az inflációhoz igazítva az e-matricák árait 4,9%-kal emelik, nyugodt lelkiismerettel a nyugdíjíak emelésének mértékét is módosíthatják a költségvetési törvényben már elfogadott 3 százalékról legalább 4 százalékra!"

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57