Szacsvay László, a Nemzet Színésze őszintén beszélt az anyagi helyzetéről és hogy mire költ minden hónapban.
Januártól a tervezett infláció mértékével megegyezően 2,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak megőrzik az értéküket, sőt, az elmúlt években még 10 százalékkal nőtt is a nyugellátások vásárlóereje - hangsúlyozta Rétvári Bence.
Hozzátette: az elmúlt időszakban 250 milliárd forintnyi pluszjuttatást is kaptak a nyugdíjasok, a többi között Erzsébet-utalvány és rezsitámogatás formájában.
Az államtitkár szerint ennek köszönhető, hogy 21 százalékról 15 százalékra csökkent azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akiket szegénység fenyeget. Ez már jobb érték, mint a 18 százalékos uniós átlag - hívta fel a figyelmet.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






