Megjelent: ekkor kapják meg a magyar nyugdíjasok a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt
Egy friss rendelettervezet szerint több mint két és fél millió nyugdíjas kap 30 ezer forint értékű élelmiszerutalványt ősszel.
Egy friss rendelettervezet szerint több mint két és fél millió nyugdíjas kap 30 ezer forint értékű élelmiszerutalványt ősszel.
Van egy örök kérdés, ami a legtöbb munkáltatót és munkavállalót foglalkoztatja: a jogszabályi és adózási környezet aktuális változásai tükrében hogyan növelhetők a nettó juttatások az azokhoz szükséges ráfordítások minimalizálása mellett? A következőkben Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzi a béren kívüli juttatások, azon belül is a cafeteria-piac idei évre kirajzolódó trendjeit.
Akkor ez lassan ennyi volt.
Az elmúlt években még 10 százalékkal nőtt is a nyugellátások vásárlóereje.
Ételosztás, fenyővárás, utalvány, tűzifa.
Ezzel már nem fog menni a kasszánál.
Novemberben érkezik az utalás.
Erről csak kevesen tudnak.
Nem mindegy, hogy fizeted a számlát!
A közfoglalkoztatottak is számíthatnak egy kis pluszra.
Havi ezer forintot javasolnak.
Noha a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe került SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 94 százalékát - derül ki egy friss felmérésből.
A cafeteria rendszer többszöri átalakítása azonban nem kedvezett a szektornak.
Leginkább már csak a nagy cégek adnak ilyet.
Az elmúlt két esztendőhöz képest visszafogottabb a béremelések üteme a nagy boltos láncoknál. Ezzel együtt, ha azt nézzük, ki vihet ma haza a legtöbb, akkor az egyik nagy diszkontlánc tűnik befutónak.
A Pénzcentrum értesülése szerint az Auchanban egy pék vagy egy cukrász 8 órás állásban, pótlékkal és egyéb juttatásokkal együtt bruttó 336 ezer forintot is kereshet. Míg például a hiper online áruházában dolgozó kiszállító munkatársak havi bruttó bére elérheti a 434 000 forintot is.
Jól járnak a dolgozók.
Lássuk a medvét.
Van, aki egyszerűen nem ad mást, van, aki pótolja.