8 °C Budapest

Készülhetnek a nyugdíjasok! Hamarosan jön egy kis pénz!

Pénzcentrum
2014. július 8. 11:03

Akinek a számlájára utalják, ezen a héten már biztosan megkapja júliusi nyugdíját, akinek a postás viszi, azt levélben tájékoztatták a pontos dátumról.

Július 11-én, pénteken kapják meg nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlájukra (egészen pontosan valamelyik magyarországi pénzintézetnél vezetett számlára) érkezik a juttatás. Az alábbi táblázatban azt mutatjuk, hogy a következő hónapokban mikor utalják a nyugdíjat:


A Magyar Posta a nyugellátási utalványok kézbesítését a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal (NYUFIG) kötött megállapodásban rögzítettek szerint ütemezetten végzi. 2014-ben január-november közötti időszakban a hónap második felében, decemberben a hónap első felében teljesítik a kifizetést.

A Posta minden ellátottat személyre szólóan tájékoztatott tavaly ősszel arról, hogy idén pontosan melyik napokon kapja meg nyugellátását. Így azoknak, akiknek a postás viszi, érdemes megkeresni a novemberi levelet, hiszen ebben pontosan, személyre szabottan le van írva, hogy mikor számíthatnak a májusi nyugdíjra.

Csak ennyi az ismert magyar zenész nyugdíja? Ez komoly? - KATTINTS!


Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?

A nyugdíjasok természetesen kérhetik, hogy nyugellátásukat lakossági folyószámlára utalja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.

Ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.


Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.

Fontos kérdés

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) gyakran felmerül az a kérdés, hogy mit tehet az a nyugdíjas, aki nyáron több hónapra leköltözik hétvégi házába, nyaralójába, és ott, lakhelyétől távol szeretné kézhez kapni a juttatást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A nyugdíj más címre történő folyósítását írásban kell kérni a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól (1139 Budapest, Váci út 73.), amely levélben közölni kell az új címet és pontosan meg kell jelölni az időtartamot (...-tól ...-ig) ameddig erre a címre kéri a nyugdíja folyósítását.

A kérelmet célszerű legalább egy hónappal az elutazást megelőzően eljuttatni a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.

Mi lesz a bedőlt takarékszövetkezet nyugdíjasaival?
Postán utalják a havi nyugdíjat az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet nyugdíjasai számára - mondta Haudinger István, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatója hétfőn.

Hozzátette: a kifizetési naptár szerinti napon, a bejelentett folyósítási lakcímre küldenek minden juttatást.

Az ONYF továbbá tájékoztató levelet is küld, amelyben többek között kifejti miként módosíthatja ellátási igényét a nyugdíjas.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság számításai szerint mintegy 2800 ügyfelüket érintik az orgoványi takarékszövetkezettel kapcsolatos eljárások.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem